Az ünnep –  alkalom. Alkalom arra, hogy kicsit lassítsunk, magunk mögé nézzünk, végiggondoljunk idei rohanásunkat, számot vessünk az elmúlt évvel és felidézzük, mi minden történt. Még egyszer visszagondoljunk arra, hogy mit nyertünk, mit és még inkább kit, vagy kiket vesztettünk. 

Idén is sokan mentek el közülünk. Olyanok is, akiknek rendkívüli egyénisége még kitart, akiknek hiánya talán majd csak kicsit később tűnik fel. Álljon most itt egyiküktől néhány sor:

Jankovics Marcell: Havazás

Avar lett. Lom. Betért a porba,
Akár koronás cserfa hordta,
Akár a rózsatő lehelte,
Akár dacos bogáncs viselte.
Most patyolat a takaró,

Hol szedtek daltermő gerezdet,
Vagy ültettek száz fakeresztet,
Magot vetének ősi rögbe,
Vagy hantot túrt ágyú dörögve…
…És künn egyformán hull a hó…

 

A festő szól: Szép derengések!
A gazda mond: Jó a vetésnek!
Fiam fölujjong: Jó a szánon!
Csak én sóhajtok: Jaj, de bánom!
Csitt! csöndünk meg ne rontsa szó!

Ahogy a pelyhek hullnak, hullnak,
S felejtés leplévé simulnak,
Lelkemre így hull minden óra,
Fagyott emlékek megfagyóra…
És künn egyformán hull a hó…

 

Szelíd a múlt, de kérve lázad,
Tegnapja bár egy hosszú század…
Én mint hazajáró lelket

Ott látom mindig a ma mellett,
S mi elment, az a szép, a jó…

S bár tegnapom borát iszom még,
Ah, minden mintha távolodnék,
S bár lelkem mécsként néha lángol,
Magam vagyok a volt világból…
És künn egyformán hull a hó…

 

(Címkép: kép: Tóth Gábor/Vasarnap.hu)