A nagy karácsonyi felhajtásban néha hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy megálljunk, leüljünk, és valóban átéljük az ünnepet.

Egyesek szerint annyira nem is fontos, mások pedig különleges jelentőséget tulajdonítanak az ünnepnek. Pedig karácsony ünnepe az a rituálé, ami erőt adhat ahhoz, hogy a mindennapjaink teljesebbek legyenek – ha hagyjuk magunkat ünnepelni.

A rituálé kifejezés ma a legtöbb ember számára idegenül hat. Ha rituálékra gondolunk, talán eszünkbe juthat afrikai törzsek esőtánca vagy sámánok kántálása – valami titokzatos, mágikus esemény, ami távol van mai világunktól. Pedig a rituálé ennél sokkal egyszerűbb és hétköznapibb dolog. Rituálénak nevezzük azokat az ismétlődő, szimbolikus cselekedeteket, amelyeket jelentős események előtt, közben vagy után végzünk. Így volt rituálé az őskorban a vadászat előtti törzsi tánc, rituálé Serena Williams labdapattogtatása az első szervája előtt, és rituálé a kisgyerekeknél az elalvás előtti meseolvasás és betakargatás is.

De miért is végzünk rituálékat?

A rituálék elsődleges célja, hogy rendet teremtsenek a káoszban; a rituálé az eszköz, amellyel kiszámíthatatlan világunkat megragadhatóvá és megérthetővé tesszük. Stabil talajt teremt a lábunk alatt, keretet és kapaszkodókat ad, ami megtart bennünket az élet viharai közepette. Az elmúlt évtizedek kutatásai számos alkalommal bizonyították, hogy akár nagyon egyszerű rituálék is hatékonyan tudják csökkenteni a stresszt és a szorongást, segítik a koncentrálást, illetve segítenek a gyász feldolgozásában.

A rituálék átszövik az életünket: ezek lehetnek tanult, szülőktől, nagyszülőktől ellesett kisebb-nagyobb rituálék; lehet, hogy mi magunk tudatosan vagy véletlenül alakított ki saját magunk számára. Lehetnek mindennapos rituálék, vagy egyedi, különleges eseményekhez kötődőek – például egy esküvőnél, vagy ha egy új házba költözünk. A rituálék egyidősek az emberiséggel, és bár minden korszakban kicsit átalakulnak, még sokáig velünk maradnak.

Vannak rituálék, amelyek teljesen személyesek, vannak családi szokások, és vannak olyan rituálék, amelyek egész társadalmakat átölelnek. A rituáléink nem véletlenszerűen alakulnak ki: minden rituálé valamilyen értéket fejez ki, és vannak olyan központi rituálék, amelyek a legfontosabb értékeinket szimbolizálják. Néhány, a közösségünk és életünk számára legfontosabb rituálé azért eltörölhetetlen, mert szimbolikus formájukban a közösség által egyik legfontosabb értéket jelenítik meg annak a legtisztább, legtökéletesebb formájában.

Jellemzően ilyen rituálék az egyes ünnepekhez kapcsolódó cselekedetek, és mint egy metarituálé, maga az ünnep.

Az ünnep életünk elválaszthatatlan részét képezi. Az ünnep mint rituálé egy, a hétköznapi élettől elkülönülő alkalom, amely keretet ad, ritmust és rendezettséget kölcsönöz életünknek, és teljes ragyogásában tárja elénk egyik legfontosabb értékünket, amit a hétköznapok szürkeségében csak részlegesen látunk. Karácsony előtt pár nappal sokan talán kimerültséget, frusztráltságot éreznek: a karácsonyi menü, utolsó pillanatos ajándékbeszerzések, ritkán látott rokonok látogatása mind könnyen be tudja tölteni minden gondolatunkat, és a nagy rohanás közepette elfeledkezhetünk arról, hogy leüljünk, és egyszerűen csak jelen legyünk az ünnepben. Pedig nagy kincstől fosztjuk meg magunkat, ha így teszünk.

A kereszténység kétezer év óta ünnepli Jézus Krisztus, Isten Fia születését. Jézus születési dátumát nem tudjuk pontosan, a december végi dátum a 3. század közepétől ered. Nem véletlen, hogy más vallások és kultúrák is december végén tartották egyik legnagyobb ünnepüket, hiszen ez az a dátum, amikor a legsötétebb nap után újra előtör a fény, hosszabbodnak a nappalok és rövidülnek az éjszakák. Az ünnep rituáléja felismerte az új kezdet, az élet és a fény fontosságát, és ezek, valamilyen részleges formában megjelennek a karácsonyi ünnephez kapcsolódóan is. De a karácsony egy, ennél még alapvetőbb értéket képvisel.

„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn 3:16). Karácsony annak az eseménynek az ünnepe, hogy Isten emberré lett, Jézus Krisztus feladta önmagát, és védtelen gyermekként a Földre született – azért, hogy Isten mérhetetlen szeretetét közvetítse felénk. Az emberi világ eltávolodott a teremtő Istentől, ezt a távolságot pedig ember áthatolni nem képes. Karácsony azért történt, mert Isten úgy szeret, hogy ő maga lépte át a távolságot, és így Jézuson keresztül újra lehetőséget adott arra, hogy vele kapcsolatba legyünk. Karácsony ünnepében az elképzelhető legnagyobb szeretet jelenik meg.

A karácsonyt ünnepeljük, mert az ünnep rituáléjában felismerjük a szeretet teljességét. Talán minden emberről elmondható, hogy a szeretetet értéknek tartja – és minden emberről elmondható, hogy nem tudja tökéletesen megvalósítani a szeretetet a mindennapi életében. Megharagszunk, ingerültek leszünk, más elfoglaltságunkat (pl. munkát) előtérbe helyezünk, figyelmen kívül hagyunk és megbántunk szinte minden nap. Bár a szeretet az egyik legfontosabb értékünk, újra és újra azzal találkozunk, hogy mi magunk nem vagyunk képesek ezt tökéletesen megélni. De karácsonykor, az ünnep szentségében megláthatjuk ezt a tökéletes szeretetet, emlékeztetjük magunkat, hogy mi is fontos, és erőt meríthetünk arra, hogy amikor az ünnep véget ér, egy kicsivel jobban tudjuk képviselni a szeretetet.

Üljünk le otthon tíz percre – csendben, és csak hagyjuk magunkat megérkezni az ünnepbe. A tökéletes karácsonyi vacsoránál fontosabb, hogy kik vesznek részt rajta: ne hagyjuk, hogy a főzés és készülődés stressze miatt ne halljuk meg a nagyszülők történeteit vagy a gyerekek örömének hangjait. Társasozzunk, vagy beszélgessünk, vagy díszítsünk mézeskalácsot a gyerekekkel; hallgassuk meg nagymama anekdotáját, és énekeljük el nagypapával a kedvenc karácsonyi énekét. És ha közben lisztes marad a konyhapult, vagy a szakadt csomagolópapír szét van szórva a földön, nem lesz vége a világnak. Töltsünk időt régen látott családtagokkal, engedjünk teret a kisebb tökéletlenségeknek, és hagyjuk magunkat élvezni a karácsonyt.

Ne a filmszerű, hibátlan karácsonyt akarjuk mindenáron megvalósítani, hanem legyünk jelen az ünnepben, szeretettel.

Mi magunk sosem leszünk képesek a tökéletes szeretetre – a rituálé egy ideált szimbolizál, amelyet emberi léptékkel elérni nem lehetséges. Isten tökéletes szeretetét azonban megragadhatjuk, és a magunkévá tehetjük – karácsonykor ez a lehetőség közel jött hozzánk. A hétköznapok szürkeségéből kiemelkedő ünnep rituáléja a legnagyobb szeretet cselekedetére emlékeztet minket, amelyet a betlehemi pásztoroknak megjelenő angyal így hirdetett: „Ne féljetek, mert íme, nagy örömet hirdetek nektek, amely az egész nép öröme lesz: üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában.” (Lk 2:10-11)

Ratkovics Petra Krisztina / Corvinák