Tisztelt Olvasó! Miután a negyedik gyertyát is megnyújtottuk, tudjuk, itt a karácsony, a legszentebb, legbensőségesebb ünnepünk egyike.

Ahogy Márai Sándor is írta:

„Az ünnep az élet rangja, felsőbb értelme.

Készülj föl reá, testben és lélekben.”

S miközben készülődünk az ünnepre, a kisded világra jöttére, a születéssel együtt a jövő évre is, hiszen ismét egy esztendőt magunk mögött hagyunk. Ilyenkor visszapillantunk, egy kicsit összegzünk.

A CÖF-CÖKA sikeres esztendőt tudhat magáénak. Csak néhány példa:

Eddig soha nem tapasztalt tömeg vonult fel a Békemeneten, lengyel testvéreink mellett az UGL olasz keresztény szakszervezet képviselői is velünk vonultak, 15 országból érkeztek a CÖF-CÖKA támogatói.

Ismét bővült az európai civil szervezeteket tömörítő EU-CET szervezet, sikeres konferenciának adott otthont Magyarország.

Folytatódott a nagycsaládokat, kisvállalkozókat segítő program, idén 350 házi konzerválásra alkalmas készüléket adott át a CÖF-CÖKA, ezzel is támogatva az egészséges táplálkozást, a helyben termelt zöldség és gyümölcs tartósításával.

És végül elindítottuk hírportálunkat, a 2022 Plusz-t. Viszonylag rövid idő alatt lett népszerű és egyre többen követik a Facebook-on is megjelent cikkeinket.

Ezúton is szeretnénk megköszönni az olvasóknak és a rendezvényeken résztvevőknek is a felénk áradó bizalmat, egyre erősebben érezzük, szükségünk van egymásra. Főleg ezekben az időkben, amikor azt tapasztaljuk, milyen veszélyek fenyegetik a keresztény világot, a polgári társadalmakat.

Ha ebben egyetértünk, és ha sok minden másban összefogunk, eljön az idő, amikor hinni fogjuk, hogy nem csak karácsonykor, hanem minden nap ránk köszönt ártatlan varázslatként a szeretetteljes béke. Reméljük, ez hamarosan eljön, vagyis már jövőre.

Kívánjuk, hogy a 2022-es esztendő reményeink szerint alakuljon, mert valljuk, hogy a remény nem álmodozás, hanem eszköz, hogy álmainkat valóra váltsuk. Karácsony idején keressük meg ritkán használt szavainkat, bátran mondjuk ki azokat, kívánjunk egymásnak több hitet, erőt és sok szertetetet.

Legyen jelmondatunk C.H. Spurgeon gondolata: „A világ összes anyagai között a szeretetnek van a legerősebb kötőképessége és a legnagyobb teherbíró ereje.”