Az énekesnő az új dalát a Duna TV Jónak lenni jó című műsorában mutatta be vasárnap, és a klip is akkor volt látható először – írja az Origo.

„Remélem, utat talál az emberek lelkéhez ebben a nehéz, járvány sújtotta helyzetben, ami ugyanakkor mégis egy felemelő időszak. Advent negyedik vasárnapja lesz, meggyújtjuk a szeretet gyertyáját. Persze, lesz olyan, és ez így van rendjén, akinek nem tetszik majd a dal, nem értékeli az üzenetét. Attól tartok, néhány újságíró, influenszer már készül, tollal a kezében. Máig nem értem, persze az indíttatásukat, mi bánthatja őket vajon egy zenei alkotásban, egy egyszerű dalban? Már szinte látom magam előtt a hangzatos szalagcímeket, a rám aggatott jelzőket, minősítéseket” – kezdte a bejegyzést.

A magyarkodom a legkevesebb, gyanítom, lesz most más is.

Elvégre itt az ideje, gondolják. A kérdés már csupán csak az, hogy a régi, megszokott lemezt teszik föl vagy esetleg kitalálnak erre az alkalomra valami újat.

A dalt egyébként az a gyűlölet cunami ihlette, ami a virtuális térből zúdult rám néhány hónapja.

A zeneszerző, Harmath Szabolcs és a szövegíró, Valla Attila ezért írta nekem ezt a gyönyörű alkotást. A klip helyszíne Hollókő, egy mesevilág. Megbújva a hegyek között, mintha visszarepülnénk 100 évet az időben. Nem véletlen, hogy a világörökség része. Ezúton is köszönjük az ott élő emberek kedvességét, támogatását. Tudjátok, a szeretet sokkal erősebb a gyűlöletnél, hidat képez és átölel. Mindannyiunkat” – üzente.

Kiemelt kép: YouTube