A támadók a Korán és Allah nevében halálosan megfenyegették egy katolikus körmenet résztvevőit, a menet élén haladó papot leköpték és hideg vízzel lelocsolták a főváros közelében lévő Nanterre nevű városban. A belügyminiszter elfogadhatatlannak nevezte a történteket, az ügyészség nyomozást indított az ügyben, amelyet súlyosbít, hogy vallási hovatartozás miatt történtek a fenyegetések – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

A városkában épp körmenetet tartottak, amikor mintegy harminc főből álló társaság a Korán és Allah nevében azzal fenyegették meg, hogy elvágják a torkukat.

A történtekről beszámoló Le Figaro nevű lap úgy tudja, hogy az atrocitás december 8-án, a szeplőtelen fogantatás ünnepén történt; egy körülbelül tízfős társaság tagjai először csak sértegették, majd megfenyegették a menetet vezető és kísérő papokat és a híveket.

Az inzultusról először a plébánia egyik tanulója számolt be a Twitteren, ám a bejegyzést azóta törölte, mert rengeteg támadás érte miatta. Jean-Marc Sertillange esperes azonban megerősítette a sajtó kérdésére a támadásról szóló híreket. Elmondása alapján a körmenetet minden évben december 8-án rendezik meg, és a Saint Joseph templomból vonulnak a Pablo Picasso negyedben lévő Sainte Marie templomig. Ebben az évben is, csakúgy, mint korábban, az egy kilométeres körmenetre engedélyt adott a prefektúra.

Az idei körmenet azonban éppen hogy elkezdődött, amikor az első megállónál elkezdték sértegetni a résztvevőket, alig pár száz méter megtétele után. Az agresszorok hitetleneknek nevezték a katolikus menet résztvevőit és a Korán nevében azzal fenyegették meg őket, hogy elvágják a torkukat. A menet élén haladó papot leköpték és vízzel locsolták le, az egyik résztvevő kezéből pedig kicsavarták a fáklyát és a körmenet felé hajították.

Állítólag olyan kijelentés is elhangzott, hogy ez itt Allah földje és nem a katolikusok otthona.

A rendbontás hírére kiérkező rendőrök elől elfutottak a támadók, és a körmenet folytatódott, de egy imahelyen sem álltak meg, hogy minél előbb a végére érjenek.

A történtekről pár nap elteltével közleményt adott ki a nanterre-i egyházmegye, amelyben röviden beszámolnak az incidensről, hozzátéve, hogy fontolóra veszik a feljelentést.

Felfigyelt a történtekre Céline Pina esszéista is, aki arra emlékeztetett a Facebookon, hogy az iszlám földjén keresztényüldözés folyik, majd azt firtatta, hogy vajon elfogadható-e, hogy ugyanez megtörténjen Franciaországban is. Arra is rákérdezett, hogy vajon meddig folytatják azoknak a radikalizáló tevékenységeknek a tagadását, amelyekkel az iszlamizmus a külvárosokban élő muszlim fiatalokat célozza meg? Céline Pina az IFOP egyik közelmúltbeli felméréséről is beszámolt, amelynek eredménye azt mutatja, hogy más fiatal hívekkel összehasonlítva a fiatal muszlimok körében a legelterjedtebb a vallásról alkotott radikális felfogás.

A nanterre-i ügyészség nyomozást indított az ügyben. Caroline Gontran helyettes államügyész elmondása alapján a támadást súlyosbítja, hogy az a körmenet résztvevőinek a vallási hovatartozása miatt történt.

Forrás, teljes cikk: V4NA/Magyar Nemzet

Kiemelt kép: Magyar Fórum/illusztráció