A gyermekvállaláshoz a legfontosabb feltételek az anyagi biztonság, a biztos munkahely, illetve a megfelelő lakhatás – mondta el a Vasárnapnak Fűrész Tünde, a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) vezetője.

Nem régen jelent meg a német Max Planck Intézet egy elemzése, amelyek azt mutatják be, hogy a 2016 és 2019 közötti születésszámokhoz képest egyetlen egy országban történt növekedés a világjárvány ideje alatt: Magyarországon. Gyakran elégedetlenkedünk, hogy kis mértékben nő csak a születések száma, de most úgy látszik, hogy még ezzel a kismértékű növekedéssel is meghaladjuk az európai eredményeket.

Természetesen aggódtunk amiatt, hogy a járvány következtében kialakult negatív gazdasági hatások visszavetik a gyermekvállalási kedvet, de nem így történt. A kormány által biztosított kompenzáció, a változatlan – sőt az elmúlt egy évben tovább bővülő – családtámogatási rendszer segített abban, hogy a gyermekvállalás anyagi feltételei biztosítva legyenek.

A magyarok döntő többsége saját tulajdonú otthonban képzeli el az életét, ezt támogatja a kiterjedt otthonteremtési program. Érezhetőek ugyanakkor olyan negatív, elsősorban az építőanyagok árát befolyásoló nemzetközi hatások, amelyek valóban begyűrűznek Magyarországra is. Ezek az otthonteremtésben okozhatnak nehézségeket. Emlékezhetünk, hogy nyáron a kormány gyors intézkedésekkel igyekezett ezeket ellensúlyozni. Kiviteli tilalmat vezetett be egyes építőanyagok kapcsán, jelenleg a benzinár befagyasztásával kívánja elérni azt, hogy az infláció mértéke mérsékeltebb legyen.

Meglátásom szerint ezek az intézkedések és a gyermekvállalóknak nyújtott támogatások jelentősen ellensúlyozzák ezeket a nehézségeket. Ne felejtsük el, hogy mind a fiatalok, mind a családosok, mind pedig a nyugdíjasok jelentős pluszbevételekhez juthatnak a jövő év elejétől. A 25 év alattiak szja-mentességet, a családok szja-visszatérítést kapnak, a nyugdíjasok pedig visszakapják a 13. havi nyugdíjat.

A nyugdíj kompenzációval, a nyugdíjemeléssel és a 13. havi nyugdíjjal együtt gyakorlatilag 14. havi nyugdíjat is kapnak az idősek. A családosoknak pedig soha nem volt ekkora mértékű adó-visszatérítése, mint amire számíthatnak a jövő év elején. A 15 százalékos személyi jövedelemadó-visszatérítés egy olyan plusz bevételt fog jelenteni, ami a pénzromlással járó negatív külső hatásokat ellensúlyozni tudja, ugyanúgy, mint a 25 év alatti fiataloknak járó szja-mentesség.

Ezek nagyon fontosak és fokozatosan javítják is a demográfiai mutatókat, de a gyermekvállaláshoz elsőként stabil párkapcsolatra van szükség. – mondta a szakember.  Ebben a kormányzat értelemszerűen kevésbé tud segíteni, bár a házasságok ösztönzésére vannak kiváló intézkedések, például a babaváró támogatás. A gyermekvállaláshoz ezután rögtön a legfontosabb tényezők az anyagi biztonság, a biztos munkahely, illetve a megfelelő lakhatási feltételek.

epitkezes.hu/illusztráció

epitkezes.hu/illusztráció

Itt a fiatalok előtt tornyosuló számos akadályt sikerült már lebontani. Mára nagyon széles a családtámogatási rendszer, olyan kedvezményeket kapnak a magyar gyermeket vállalók, melyeket sehol máshol a világon. A 2010-ben elindult családpolitika kicsit olyan, mint egy lombosodó fa. Az elmúlt évben is egyre terebélyesedett, ágai egyre vastagodtak.

A szemmel látható demográfiai eredményeknek köszönhetően mára egyre több a szövetségesünk. A nemzetközi porondon is elismeréssel beszélnek a magyar családtámogatási rendszerről, egyre többen tekintenek rá úgy, mint egy követendő mintára. Sokan örülnének külföldön, ha az ő kormányaik is olyan család- és népesedéspolitikát folytatnának, mint a magyar, más kérdés, hogy erről a saját országukban nem biztos, hogy egyáltalán lehet beszélni, hiszen a hagyományos értelemben vett házasság és család lassan már nem tartozik a „politikailag korrekt” fogalmak körébe.

Hála Istennek, Magyarországra ezek a jelenségek még nem annyira gyűrűztek be. Mi gender-ideológia helyett a családot helyezzük a középpontba.

Az a célunk, hogy ez a családfókuszú, family mainstreaming-megközelítés az élet minél több területén megjelenjen.

Ma már számos gyakorlati megvalósulását látjuk ennek, akár a Magyarországon működő multinacionális vállatok világában is. Sok tekintetben Magyarország a családbarát know-how exportőre lett. A következő években is azon kell dolgozni, hogy a családok érezzék, hogy ők vannak a középpontban.

Forrás, kép és teljes cikk: vasarnap.hu