Tizenötödik alkalommal szervezik meg az országos vasutas véradó-napot, melynek keretében pénteken 13, december 17-én pedig egy helyszínen várják a véradókat – közölte a MÁV Zrt.

Mint írták, a MÁV a Vasutas Országos Közművelődési és Szabadidő Egyesülettel (VOKE), a Magyar Vöröskereszttel és az Országos Vérellátó Szolgálattal együttműködve szervezi meg december 10-én az országos vasutas véradó-napot.

Pénteken, december 10-én országosan 13 helyszínen – Szolnokon, Szegeden, Nagykanizsán, Békéscsabán, Székesfehérváron, Nyíregyházán, Debrecenben, Miskolcon, Pécsett, Dombóváron, Kaposváron, Budapesten és Szombathelyen –, valamint december 17-én Dunakeszin várják a véradás feltételeinek megfelelő vasutasokat, utasokat és civil lakosokat, akik hozzájárulhatnak az ünnepek alatti kiegyensúlyozott és folyamatos vérellátáshoz.

A közlemény szerint az esemény szervezői a szeretet ünnepének közeledtével az önzetlen segítségnyújtás fontosságára, az utasok és a vasutasok összefogásának jelentőségére szeretnék felhívni a figyelmet.

Azt kérik, aki vért adna, vigye magával a személyi igazolványát, TAJ-kártyáját és lakcímigazolványát, illetve rendszeres véradóként a véradó kiskönyvét.

Felhívták a figyelmet arra, hogy a koronavírus-járvány miatt a véradási folyamat fokozott körültekintést igényel. A helyszíneken a szakemberek mindent megtesznek a biztonságért, de a szervezők külön felhívják a figyelmet arra, hogy csak az menjen vért adni, aki teljesen egészségesnek érzi magát.

A véradás helyszínei, a pontos címek és időpontok megtalálhatók IDE kattintva.

Fotó: HírTv

Forrás: MTI