A pandémia negyedik hullámában fej fej mellett haladva nő a napi mentések és a koronavírussal kapcsolatos megkeresések száma.

Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) főigazgatója, a Magyar Nemzetnek adott interjújában elmondta: 2017 óta – amikor kinevezték az OMSZ élére – olyan lépéseket tettek meg, amelyek a mentőszolgálat megújítása mellett a koronavírus-járványra való felkészülésben is segítettek.

Kiemelte egyebek mellett a mentőautópark megújítását, valamint a digitalizációt, amelynek révén percre pontosan látják, mit csinál egy adott mentőegység, hány esetük van, milyen a védőfelszerelés-ellátottságuk, hova tudnak még beteget szállítani.

Oltással elkerülhető lenne a mentőszolgálat leterheltsége.

Az aktuális járványhelyzetet érintő kérdésre Csató Gábor az oltás fontosságát hangsúlyozta. Elmondta, hogy tapasztalataik szerint azok,

akik az oltásoknak köszönhetően teljes védettséget szereztek, csak ritkán szorulnak Covid miatti mentőellátásra,

míg azok, akik súlyos állapotban kerülnek hozzájuk, rendszerint nem éltek az oltakozás lehetőségével. Hozzátette: véleménye szerint akárcsak a fertőzés, a mentőszolgálat leterheltsége is elkerülhető lenne, ha odafigyelnénk egymásra, és betartanánk a szükséges védelmi intézkedéseket.

(MTI)