Levélben fogalmazták meg aggályaikat a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) vezetői Donald Tusknak, az Európai Néppárt (EPP) elnökének a magyarországi baloldal miniszterelnök-jelöltjével, Márky-Zay Péterrel folytatott csütörtöki varsói találkozója kapcsán.

Az MTI-hez pénteken eljuttatott, Semjén Zsolt KDNP-elnök, valamint Hölvényi György, a párt nemzetközi ügyekért felelős alelnöke és európai parlamenti (EP-) képviselője által írt levélben felhívták a figyelmet arra, hogy a magyar baloldali ellenzék az Európai Néppárt tagpártjának, a KDNP-nek politikai ellenfele.

Ez az ellenzék és annak jelöltje folyamatosan gyalázza az EPP egyik legrégebbi kelet-közép-európai tagpártját – emelték ki.

Hangsúlyozták: Donald Tusk egy olyan emberrel tárgyalt, aki nem rendelkezik saját párttal, csak egy politikai platform jelöltje. Ennek a platformnak tagja az a Jobbik, amely még röviddel ezelőtt is nyíltan antiszemita, szélsőjobboldali pártként lépett fel Magyarországon, és a párt EP-képviselője – aki ma is tagja az Európai Parlamentnek – néhány évvel ezelőtt a zsidó képviselők listázását kérte a magyar Országgyűlésben.

Sérelmezték, hogy a több mint nyolcvan tagszervezetet, illetve partnerszervezetet tömörítő EPP elnöke a találkozót a tagsággal folytatott mindennemű előzetes egyeztetés nélkül tartotta meg.

Hozzátették: Donald Tusk azzal találkozik, akivel jónak látja. Azonban az Európai Néppárt szabályzatával és hagyományával teljesen ellentétesek a közös sajtótájékoztatójukon az EPP elnökétől elhangzott mondatok, amelyek szerint a néppárton belül együtt kíván működni a magyarországi baloldali ellenzékkel, amelyet a néppárt megbízható és a kereszténydemokrata értékekhez hű partnerének tart.

Hangsúlyozták: a KDNP évtizedek óta tagja az EPP-nek, de ilyen vagy ehhez hasonló eset még nem fordult elő.

Reményeiket fejezték ki, hogy ez a jövőben is példa nélküli eseményként kerül be az Európai Néppárt történetébe.

Forrás: MTI