Perintfalvi Rita „feminista teológusnő” szemmel láthatóan örömét leli abban, ha pikírt stílusban véleményezhet jobboldali közszereplőket, s keresztény köntösbe bújva feszegetheti a normalitás határait. Szeret szerepelni, na.

Verbális ámokfutásának legújabb állomása az a poszt, amelyben Kövér Lászlót és Bayer Zsoltot szólította meg, s tette fel számukra az egymillió dolláros kérdést, azt, hogy a két említettnek mégis mi köze egy norvég kobold homoszexualitásához? A történet előzménye, ahogy azt mi is megírtuk, hogy a norvég posta – azaz az állam –, készített egy bájos kis reklámocskát, amelyben a Mikulás és Harry, utóbbi egy random pasi, egymásba szeretnek, s meleg érzelmeiket csókkal pecsételik.

Ennek a reklámnak a kapcsán mondta azt Kövér László a Bayer-showban, hogy várja a katolikus egyház és minden jóérzésű keresztyén tiltakozását, amiért meggyalázták Szent Miklós emlékét, és

köpnek mindarra a hagyományra, ami ebből fakadt évezredeken át.

Azt gondolja, ez nem egy egyszerű, olcsó poén, amit egy államinak nevezett cég meg a média megenged magának, hanem

ez a legocsmányabb kereszténygyalázás ami az utóbbi években persze már megszokottá válik, de ha úgy viselkedünk, mintha ez a mindennapok része lehetne, akkor persze az is lesz előbb-utóbb.

Egyszóval, a házelnök egy vasárnap esti tévéshow-ban mondta el véleményét, amellyel sokan mélységesen egyetértenek, mások meg nem, s Perintfalvi nyilván a mások közé tartozik.

De ha még egy kicsit visszamegyünk az időben, és szőrmentén rápillantunk a „feminista teológusnő” (jelentsen ez bármit is) eddigi tevékenységére, három állítást biztosan megfogalmazhatunk: vérig van sértve, gyűlöli a Fideszt, és szívén viseli az LMBT-lobbi tevékenységét. E három jellemzője keretezi minden megszólalását, az egyházzal és a konzervatív keresztényekkel szembeni állásfoglalásait, pontosabban a mértéktartónak aligha nevezhető kirohanásait. És azt is, amikor a szeretetről és az elfogadásról papol.

A mostani posztjával azonban átlépte azt a bizonyos vörös vonalat, amelyet minden épelméjű szülő felfest a gyereke(i) szobája elé, ilyenformán Kövérnek és Bayernek pont annyi köze van az ügyhöz, mint bármely más szülőnek vagy nagyszülőnek.

Perintfalvi ugyanis azt fejtegeti, hogy

„a reklámban szereplő Mikulásnak, amit a norvégok Julenissen-nek hívnak az ég világon semmi köze nincsen Szent Miklóshoz! Julenissen nem december 5-én érkezik, pedig ez Szent Miklós ünnepének előestéje, amikor Magyarországon a Mikulás érkezik, ajándékokat rejt a jó gyerekek kiscsizmáiba. Julenissen viszont arról ismert, hogy kísérőivel együtt ő hozza a karácsonyestét, azaz december 24-én érkezik a gyermekeknek hozott ajándékaival együtt. Ő sokkal inkább hasonlít egyfajta trollra vagy koboldra, mint Myra város egykori jótét püspökére… Ebből is láthatjuk, hogy a Julenissen esetében is egyfajta szekularizálódott Mikulás-ünnepről van szó, ami teljesen elszakadt Szent Miklós alakjától és a kereszténységtől. Egy elvilágiasodott ünnep részét képezi. Akárcsak társai a Santa Claus, Nikolaus, Télapó, Gyed Moroz azaz “Fagy Apó”. Ők mind egy globalizált Mikulás különféle arcai, akik sokkal inkább piaci termékként jöttek létre, mintsem a szentre való emlékezésként… No, most akkor, hogy is lehetne kereszténygyalázás az, ha egy reklám egy teljesen kitalált figura szexuális orientációjáról azt állítja, hogy homoszexuális? A reklám nem Szent Miklósról, azaz nem egy valós történelmi személyről állítja azt, hogy meleg, hanem egy kitalált karácsonyi koboldról.”

A teológusnő az idézett szövegrészben épp úgy maszatol, relativizál, csúsztat és mellébeszél, ahogy a hosszas poszt folytatásában, csak hogy végül eljusson oda, ahová szokott: a szeretet nevében elkövetett gyűlölködésig. Közben pedig úgy cáfol rá önmagára, hogy észre sem veszi. Azt állítja, hogy a norvég Mikulás egy kitalált karácsonyi kobold, de azt is állítja, hogy egyfajta szekularizálódott figura, aki mára elszakadt Szent Miklós alakjától és a kereszténységtől. Akkor most kitalált kobold (aki pechére hajszálra úgy néz ki, mint Myra püspökének népies alakja, sőt, még a norvég karácsonyt is ő hozza el), vagy története mégis a kereszténységből ered, úgymint a gyerekek és diákok védőszentjének mára kétségkívül elvilágiasodott alakjáé?

És ha itt tartunk, miként vélekedik vajon a teológusnő a karácsonyról, amelyet egy Mikulás-hasonmás, homoszexuális kobold hoz el? Vajon annak maradt még köze a kereszténységhez, Krisztus születéséhez, vagy szintén egy elvilágiasodott, kitalált ünneppé avanzsált, birkákkal meg istállóval?

Mindaz, amit Perintfalvi leírt azonban semmi ahhoz képest, amit nem írt le, s ami fájóan hiányzik a szeretetet követelő posztjából, jelesül a reklám célközönségének meghatározása. Kiket céloz a norvég állam a homoszexuális Julenissen és Harry csókjának bemutatásával? A heteroszexuális házaspárokat, férfiakat és nőket, azaz felnőtteket, vagy az óvodás, kisiskoláskorú gyerekeiket? Na, ez a lényeg!

A norvég posta, felhasználva a karácsonyt, s ezzel súlyosan megsértve a keresztény hívőket, maximálisan kiszolgálja a kisgyerekeket célzó LMBT-lobbit. És ez a finomabb verzió. Ha keményebben fogalmazunk, mondhatjuk azt is, hogy Norvégiában a tudatipar pedofiljai immár állami támogatással tevékenykedhetnek. S ha mindezt egy magát keresztény teológusnak definiáló nő nem képes értelmezni, akkor a hiba nem a kereszténységben keresendő, hanem az értelmezési keretben.