A Duna budai és pesti oldalán is bőven találni a botrányba keveredett ingatlant. Mint arról a Mandiner korábban beszámolt kedd reggel újabb videóval jelentkezett az Anonymus-maszkos alak, amelyben a fővárosi ingatlan-mutyi kapcsán közölte: „úgy tűnik, a pályázatok célzottan vannak kiírva, és ha azt hittétek, hogy majd az utcáról beesve labdába rúghattok egy komolyabb adásvételnél, akkor nagyon naivak vagytok.”

Az Anonymus-maszkos alak, korábbi ígéretéhez híven, kedden újabb videóval jelentkezett a fővárosi ingatlaneladások ügyében. A felvétel elején bemutatott egy címlistát is, amellyel kapcsolatban úgy fogalmazott: „először is lássuk a listát, hogy mikkel is házaltak a főváros ingatlanügynökei”.

Az álarcos alak a lista bemutatását követően hozzátette: „de aki most befektette, ne örüljön meg nagyon, ugyanis nem mindenki számára nyitottak a lehetőségek.” Mint fogalmazott: „vagyis konkrétan nagyon le van szűkítve, hogy kinek él az ajánlat.”

Az álarcos alak ezt követően egy újabb hangfelvételt mutatott be, amelyen két személy a fővárosi Etele út-Tétényi út sarkán található épület pályázatáról beszélget. A hanganyagon (lenti videó) Gansperger Gyula, valamint egy befektető beszélgetése hallható, amelynek során elhangzik, hogy amennyiben az ingatlant kiírják – mint fogalmaznak – „mondjuk kétmilliárd forintra”, akkor a kiírást követően „mi fog történni”.

A hangfelvételen a felek a „tippekről”, „elvárásokról” is beszélgetnek, valamint Ganspergertől megtudjuk azt is: én úgy látom, hogy… ugye amire ők nagyon ki vannak éhezve, ez a Városháza.”

A felvétel végén azt is egyértelműsítik, hogy szerintük Berki Zsolt „a megkerülhetetlen kulcsfigura”, valamint kiderül az is, hogy Gansperger szerint „házon belül is zajlik valami küzdelem”, amit viszont Gansperger Gyula „nem lát át”.

Forrás: Mandiner.hu