Advent első vasárnapja van, és ezzel megkezdődik az egyházi esztendő. Az advent a latin Adventus Domini, az Úr eljövetele kifejezésből származik A soron következő négy hét egyben a várakozás időszaka is, a lelki felkészülés ideje karácsonyra, Jézus születésére.

Ezzel együtt azokba a hetekbe lépünk, amikor karácsony közeledtével jókívánságokat mondunk egymásnak. Tapintatosan, ugyanakkor uniformizáltan köszönt mindenki mindenkit. Nézzük csak meg a szokásos üdvözlő kártyákat, a legtöbb „Kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog újévet” felirattal jelenik meg, s szóban is ezt mondják egymásnak az emberek. Mióta is? Talán még többségünk gyerekcipőben járt, amikor ez igazán divatba jött, és lám, azóta is tartja magát. Ahogy ama rendszerből fejlődött ki napjaink szlogenje is: – világnézetileg semlegesek legyünk, hiszen európai polgárok vagyunk. Az emberekbe szinte beleívódott ez a szemlélet, mint ahogy évszázadokon át az előttünk álló ünnep is. Igaz – mint annyi mindent – ezt is sikerült lecsupaszítani a semlegeseknek.

Ma már nem csak az ajándék dömpinggel, hanem az élménytársadalom szemléletével sodródik ez az ünnep is a mindennapok felé. Pedig jó lenne, ha mindenki rájönne, hogy az elmulasztott mosolyt, a ki nem mondott dicséretet egyetlen ajándék sem pótolja. Éppen ezért azt javaslom, a karácsony közeledtével keressük meg ritkán használt szavainkat, bátran mondjuk ki azokat, kívánjuk egymásnak több hitet és erőt. Sugározzunk örömöt, mert az ember nem csak szép szavakra és szeretetre vágyik, hanem hitünk és reményünk szerint arra is, hogy eljusson az igazi várakozáshoz.