A koronavírus legújabb variánsa jobb megismeréséig az Európai Bizottság a légiközlekedés leállítását javasolja a tagországoknak a dél-afrikai régióból – közölte Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben pénteken.

Ursula von der Leyen nyilatkozatában közölte azt is, hogy a tudományos világ támogatja az intézkedést. Hangsúlyozta, hogy az érintett országokból érkező, vagy hazatérő utasoknak be kell tartaniuk a szigorú karanténszabályokat.

Az uniós óvintézkedés bejelentését megelőzően több ország, köztük Izrael, Szingapúr és az Egyesült Királyság már csütörtökön utazási korlátozásokat rendelt el több afrikai országgal szemben: Dél-Afrikából, Mozambikból, Namíbiából, Lesothóból, Botswanából, Eswatiniből – az egykori Szváziföldről – és Zimbabwéből függesztették fel a légiközlekedést.

Belgiumban kimutatták a koronavírus új, a Dél-afrikai Köztársaságban felfedezett variánsát, ami miatt a belga kormány a dél-afrikai régióból érkező repülőgépek fogadásának korlátozására készül, és újabb megszigorító intézkedéseket vezetett be a járvány megfékezésére – közölte a La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap pénteken. Frank Vandenbroucke egészségügyi miniszter pénteken közölte, hogy a koronavírus minden eddiginél fertőzőbbnek tartott új, B.1.1.529 kódjelű változatának eddig egy pozitív esetéről tudnak Belgiumban.

A brit egészségügyi miniszter szerint a koronavírus most azonosított új változatának felbukkanása is jelzi, hogy korántsem ért még véget a globális koronavírus-járvány. Nagy-Britannia már péntektől felfüggesztette a repülőjáratokat hat afrikai országból az új koronavírus-variáns vizsgálatának idejére.

Ezeket az országokat a brit kormány vasárnaptól a vörös utazási listára helyezi. Ez azt jelenti, hogy azoknak, akik e hat országból érkeznek, vagy az angliai érkezésük előtti tíz napban jártak ezekben az országokban, kijelölt karantén szállodákba kell vonulniuk tíz napra. Akik nem tartoznak e három kategóriába, és a tervezett angliai utazásuk előtti tíz napban jártak a hat érintett afrikai országban, nem utazhatnak be Angliába.

James Naismith, az Oxfordi Egyetem világszerte elismert kutató biológiaprofesszora a BBC közszolgálati rádió pénteki hírműsorának nyilatkozva kijelentette, hogy az új vírusvariáns felbukkanása „nem ok a kétségbeesésre”, mindenekelőtt azért nem, mert a jelenlegi vakcinák továbbra is hatékonyak.

Forrás: Magyar Hírlap