Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje kedd esti gárdonyi fórumán a rezsicsökkentést kritizálta, Bige Lászlót viszont védelmébe vette. Úgy tűnik, jó helyre ment az a kis apró.

Márki-Zay Péter kedd este Gárdonyban tartott fórumot, melynek során többek között a rezsicsökkentésről, valamint a Bige Lászlót ért vádakról is elmondta véleményét.

Márki-Zay: A rezsicsökkentés népbutítás

A rezsicsökkentésről szólva az ellenzék miniszterelnök-jelöltje elmondta: az „óriási probléma” az, hogy „ahelyett, hogy okosan reagálnánk egyes problémákra”, szerinte „sajnos néhány politikus, ugye azt kereste, hogy hogy lehet ebből lopni. Hogy lehet ebből személyes hasznot csinálni?”

Márki-Zay Péter elmondta:

„na, a rezsicsökkentés az egyik ilyen népbutítás”,

mint fogalmazott, szerinte „mindent lehet jól csinálni, okosan csinálni, meg lehet ostoba módon csinálni, lehet néphülyíteni. A politikus kijelentéseit az alábbi videó 24. percétől kezdődően hallgathatja vissza.

A hódmezővásárhelyi polgármester Bige Lászlóról szólva úgy fogalmazott:

„kérdezték, hogy Bige Lászlóval mi a helyzet, hogy ő most bűnöző, vagy nem bűnöző, én nem tudom.”

Márki-Zay hozzátette:

„Lehet, hogy tényleg volt kartell, lehet, hogy nem volt.”

Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje ugyanakkor Bige László védelmében felvetette azt is: „az is lehet, hogy egyáltalán nem a kartellezés a probléma”. Mint fogalmazott: „egyelőre nem látunk rá bizonyítékot, egyelőre csak a propagandát látom meg azt, hogy meg akarják szerezni a cégét.”

Forrás: mandiner.hu