Nagy öröm látni, hogy aktivizálták magukat az emberek – mondta az oltópontoknál kígyózó sorokkal kapcsolatban Prof. Dr. Kásler Miklós az Életközelben legújabb részében.

Az emberi erőforrások minisztere az interjú során beszélt az oltási akció hétről, a koronavírus kezelésének legújabb eljárásrendjéről, de szóba kerültek az oltással kapcsolatos tévhitek és ismételten felhívta a figyelmet a harmadik
oltás fontosságára.

Nem győzöm eléggé hangsúlyozni, hogy a járvány ellen a legnagyobb lehetőség az oltakozás

– mondta a miniszter, aki értetlenül áll az előtt, hogy a mai napig vannak oltásellenesek. Rámutatott: a tömeges
megbetegedésben rendkívül sok embert elveszítettünk, ugyanakkor teljesen egyértelmű, hogy az oltottak esetében a haláleset nagyon ritka.

„Én mindenkinek felhívom a figyelmét arra, hogy próbálja meg józan ésszel, érzelmek nélkül végiggondolni ezeket a tényeket és ennek megfelelően visszanyúlni az oltásokhoz”

– hangsúlyozta.

A miniszter az interjú során beszámolt a koronavírus megelőzésére és gyógyítására vonatkozó orvosi kézikönyv legújabb változatáról. Kiemelte: a 2020 márciusában összeállított eljárásrend kiegészült az azóta gyűjtött információkkal, tapasztalatokkal. A klinikai orvosok mellett gondoltak a családi orvosokra, számukra is elkészült a
frissített eljárásrend. Ezek az ajánlások azt segítik elő, hogy minél hamarabb elkezdődhessen a kezelés, mert annál inkább el lehet kerülni a betegség súlyossá- középsúlyossá alakulását, esetlegesen a lélegeztetőgépre kerülést vagy a fatális végkifejletet – ismertette a miniszter.

Prof. Dr. Kásler Miklóst a vírusról terjengő tévhitekkel kapcsolatban rámutatott: legalább annyira veszélyesek, mint maga a vírus. Arra a tévhitre, mely szerint a megbetegedés után van annyi ellenanyag az ember szervezetében, hogy ne kelljen felvennie az oltást úgy reagált, hogy az ellenanyag termelése csak az immunitásnak egyik összetevője. A másik a sejtes immunitás.  Azt az ellenanyagok kimutatása nem jelzi, pedig a kettőt együtt kell
értékelni – közölte.

Szintén szóba került egy másik tévhit, amely szerint a rendszeresen és megfelelő mértékben fogyasztott alkohol
megvéd a vírustól. A félreértés azon alapul, hogy az alkoholban lévő fertőtlenítőszerek a vírust elpusztítják. De ez nem igaz a koronavírusra. A pálinkának egészen más szerepe van az ember életében – kommentálta, majd ismét
rámutatott a valódi tényekre. Azt kell az embereknek megérteni, hogy az eredeti vírusra kifejlesztett vakcinák idővel veszítenek a hatékonyságukból.

Emlékeztetett: az egyszer beoltott emberek az indiai mutánssal szembeni védekezőképessége 3-4 hónap alatt 7
százalékra, a kétszer oltottak esetében kb. 90-ről 60 százalékra csökken. Ezt csak a harmadik oltással lehet 90 százalékra emelni ismét – szögezte le a tárcavezető, és mindenkit az oltás felvételére buzdított.

MTI/OS