Albert Camus a világ önmagából kifordulásának kezdetén, a hatvanas években írta le ezeket a sorokat a Lázadó ember című művében: „Azon a napon, amikor a bűn az ártatlanság képében tetszeleg, érdekes áttétel folytán az ártatlanságot szólítják fel önigazolásra.” Nos, manapság ezeket a napokat éljük.

A Fővárosi Törvényszék helyben hagyta a fideszes kispesti önkormányzati képviselőre első fokon kiszabott ítéletet, amelyben megrovásban részesítették Dódity Gabriellát. A képviselőt a volt helyi szocialista politikus Lackner Csaba perelte be egy Facebook-hozzászólásért, amelyben arra utalt, hogy Lackner kábítószerezik. Dódity közölte: a Kúrián támadja meg a döntést.

Pedig a HírTV által később nyilvánosságra hozott és komoly botrányt okozó felvételeken

Lackner egy fehér port tartalmazó zacskó társaságában ecseteli társainak, hogyan működik a kerület baloldali vezetése által folytatott korrupció.

Bár az eset kapcsán nyomozások indultak, ezek eddig nem vezettek eredményre, ahogy a szocialista Gajda Péter vezette önkormányzat antikorrupciós vizsgálóbizottsága sem tudott semmi érdemleges letenni az asztalra azelőtt, hogy a polgármester tavaly áprilisban nem hosszabbította meg a grémium mandátumát.

Lackner másfél millió sérelemdíjat követelt Dódity Gabriellától és azt, hogy a bíróság kötelezze 180 óra közmunkára. Az első fokon eljáró XVIII. és XIX. Kerületi Bíróság idén februárban

rágalmazás vétsége miatt elmarasztalta és megrovásban részesítette a fideszes képviselőt.

A másfél milliós sérelemdíj helyett azonban csak a perköltségek megfizetésére kötelezte a kormánypárti politikust.

A másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék mai tárgyalásán helyben hagyta az ítéletet. Dódity Gabriella – aki betegség miatt nem tudott részt venni a tegnapi tárgyaláson – lapunknak abszurdnak nevezte a döntést, nehezményezve azt is, hogy a bíróság nem volt hajlandó meghallgatni tanúikat és az említett felvételeket valamint az abból készült fotókat sem tette a bizonyítás tárgyává.

Facebook-posztjában Lacknerre utalva lakonikusan megjegyezte:

„Nem volt fehér poros az orra, és nem volt két csík között. És egyébként sem ő van a felvételeken. Én meg trolibusz vagyok.”

A képviselő lapunkkal közölte: a Kúrán támadja meg az ítéletet.

Forrás: mandiner.hu

Fotó: Facebook/MSZP Kispesti Szervez