Mint arról mi is beszámoltunk, a V4 soros elnökségét betöltő Magyarország kormányfője, Orbán Viktor a cseh, a lengyel és a szlovák miniszterelnökkel folytatott kedden megbeszélést Budapesten.

A magyar kormányfő szerint Európát három irányból éri fenyegetés. Az egyik délről érkezik, ahonnan folyamatos a migránsok feláramlása, a tengeren keresztül pedig az NGO-k folyamatosan szállítják a bevándorlókat. A második fenyegetést a nyugat-balkáni útvonal jelenti, a kormányfő elmondása alapján idén százezer migránst állítottak meg a magyar határt védők. Orbán Viktor kiemelte: Magyarország köszönettel tartozik Andrej Babisnak, ugyanis Csehország határőröket küldött a magyar határra. Elmondása szerint ezen az útvonal kell számítani az Afganisztánból elmenekülő emberekre, ami azt jelenti, hogy akár naponta 30-35 ezer ember is érkezhet ezen az útvonalon.

A harmadik legfőbb migrációs fenyegetés pedig Lengyelországot érinti, amellyel kapcsolatban a kormányfő leszögezte: a V4-ek teljes szolidaritásukról biztosították Lengyelországot.

„Brüsszel elhibázott politikát folytat. Mindent finanszíroz, ami növeli a migrációs nyomást”

– fogalmazott Orbán Viktor, példaként említve, hogy Brüsszel támogatja az NGO-kat, valamint az integrációs programokat. A miniszterelnök hangsúlyozta: a magyar álláspont az, hogy Brüsszel támogassa a határok védelmét.

Az nem lehet, hogy kizárólag azok az országok viseljék ennek a pénzügyi terhét, akiket a földrajz meg a történelem az Európai Unió külső határára rendelt” – fogalmazott.

Orbán Viktor szerint az lenne korrekt, ha az EU a határvédelem költségeinek felét állná, hiszen a magyar határkerítés nemcsak Magyarországot, hanem egész Európát is védi.

Forrás és kép: mandiner.hu