Magyarország Ugandában hajtja végre eddigi legnagyobb nemzetközi gazdaságfejlesztési programját a migráció megállítása érdekében – jelentette ki hétfőn Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A tárcavezető ugandai kollégáját, Odongo Jeje Abubakart fogadta Budapesten, és a közös sajtótájékoztatón arra figyelmeztetett, hogy „jelenleg a migráció és az azzal szoros összefüggésben lévő terrorizmus jelenti a legnagyobb veszélyt Európa biztonságára”, márpedig ezek egyik elsődleges forrása Afrika.

A kormány úgy véli, hogy olyan helyzetet kell teremteni, amely lehetővé teszi a helyiek számára az otthon maradást, és ebben fontos szövetségesek az ezen dolgozó, állampolgáraikat megtartani kívánó afrikai országok.

„Európának, az európai országoknak és embereknek is az az érdeke, hogy az EU, Brüsszel ezeket az országokat támogassa a törekvéseik sikerre vitelében” – fogalmazott.

Majd hozzátette, hogy az európai forrásokat „a migráció folyamatos növelésének finanszírozása” helyett végre annak megállítására kellene fordítani.

Szijjártó Péter aláhúzta: a kormány álláspontja szerint a segítséget kell oda vinni, ahol a baj van, ezért 5,2 milliárd forintos gazdaságfejlesztési programot hajtanak végre magyar finanszírozással és kivitelezéssel a világon az egyik legtöbb menekültet és migránst befogadó Ugandában.

Kiemelte, hogy magyar víztisztítási megoldásokkal jelenleg 160 ezer napi ívóvízellátását biztosítják egy menekülttáborban, emellett mobil egészségügyi konténereket szállítottak, valamint magyar kardiológiai eszközökkel szerelnek fel egy kampalai kórházat. Továbbá magyar cégek kiberbiztonsági központot hoztak létre, felállították a menekültek és migránsok biometrikus nyilvántartásai rendszerét, illetve a turisztikai szektor fejlesztését is támogatja Magyarország.

Szavai szerint mindez azt a célt szolgálja, hogy a biztonsági, higiéniai és gazdasági körülmények lehetővé tegyék az ugandaiak és a már ott lévő bevándorlók Ugandában maradását.

A tárcavezető arról számolt be, hogy a program folytatódni fog, a magyar Eximbank pedig 46 millió dolláros hitelkeretet nyitott a magyar vállalatok szerepvállalásának támogatására.

Hozzátette, Magyarország emellett Németországgal is együttműködik a Szanitáció milliók számára nevű fejlesztési programban, amelynek keretében 300 millió forinttal járult hozzá iskolák és kórházak higiéniai körülményeinek javításához.

Végezetül hangsúlyozta, hogy Uganda hosszú távú gazdasági fejlesztésére van szükség, ezen a téren pedig a kétoldalú együttműködés egyik fő területe a mezőgazdaság korszerűsítése. Ennek érdekében Magyarország agrárszakképzést kezdett az országban, szakemberek tucatjait látva el máris versenyképes tudással. Ezen felül évente húsz ugandai hallgató tanulhat magyarországi egyetemeken állami ösztöndíjjal, s a nagy érdeklődést jelzi, hogy idén 122-en jelentkeztek ezekre a helyekre.

Odongo Jeje Abubakar megköszönte Magyarország támogatását, és méltatta, hogy a déli és a keleti nyitás stratégiája is hozzájárul a globális együttműködéshez a közös kihívások megoldása érdekében. Kijelentette, hogy a járvány elleni küzdelemben a védőoltás a legfontosabb eszköz, de önmagában nem elegendő, ugyanis a vakcinák még nem elérhetők azonos módon világszerte mindenhol.

MTI

Fotó: MTI/Soós Lajos