Márki-Zay Péter nem örül, ha Bige László milliárdos oligarcha olyanokat mond, hogy ha ő kéri, bármennyi pénzt ad neki a kampányra – derült ki a minap. A baloldal miniszterelnök-jelöltje ezt a KeljfelJancsi címen futó rádióműsorban mondta Fiala Jánosnak.

Miért is nem örül? Azért, mert ha a Fidesz bukásáért minden áldozatra kész műtrágyakirály ilyeneket mond, akkor az egyetemisták, akik fejenként egy ezressel támogatták az ellenzéki előválasztás győztesét, azt fogják majd érezni, hogy akkor már nem is szükséges adniuk.

Amúgy Márki-Zay nem kispályás kormányfőjelölt, neki szakemberek azt mondták – derült ki a rádióműsorból –, hogy az ellenzéknek a választási kampányban legalább öt-tizenötmilliárd forintra lenne szüksége, de ennyit nem fog egyedül finanszírozni – jegyezte meg.

Az ellenzéki előválasztás győztese eközben tegnap Röszkére utazott, hogy ott tartson sajtótájékoztatót. Az ideiglenes biztonsági határzárnál arról beszél: egy ellenzék alakította kormány együtt kívánna működni a Frontexszel, az európai határvédelmi ügynökséggel. A Fidesz erre közleményben reagált, a párt szerint Márki-Zay Péter Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke és baloldali szövetségesei politikáját képviseli.

Azt írták: Márki-Zay Péter rendszeresen kiáll a migráció mellett, nyíltan beszél a migráció előnyeiről és arról, hogy be kell fogadni a migránsokat, integrálni kell őket. A Soros-tervet egyedül a baloldal akarja végrehajtani – hangsúlyozták, hozzátéve: teljesen mindegy, mit ígér a baloldal a kerítésről. Azt is mondták, hogy nem lesz gázáremelés, aztán háromszorosára emelték a gáz árát – jegyezték meg. A Fidesz szerint a baloldal egy szó nélkül végrehajtaná Brüsszel megrendeléseit. A bevándorlástól egyedül a nemzeti kormány védi meg Magyarországot, a Gyurcsány–Márki-Zay-féle baloldal betelepítené a migránsokat, és bevándorlóországot csinálnának hazánkból is – fogalmaztak.

Forrás: Magyar Hírlap

(Címkép forrás: origo.hu)