A VigiGender (Genderfigyelő) nevű, genderideológia-ellenes közösség koordinátora, Esther Pivet már évek óta követi a “genderelmélet” iskolákban való alattomos és rendszeres elterjedését. Mi legyen a reakciónk a tanárokkal szemben? Hogyan segíthetünk a gyermekeknek abban, hogy az elbizonytalanítás nyomásával szemben kialakítsák önmagukat?

Most úgy tűnik, hogy az iskolai (Franciaország – a szerk.) nyomtatványokon tervezik elhagyni a “szülő 1 – szülő 2” kifejezést, hogy helyette valamiféle, nagyobb elfogadottságnak örvendő megfogalmazás kerüljön oda. Lélegezzünk fel, amiért visszavonták ezt az abszurd intézkedést, amely megfosztja az apákat és az anyákat a méltóságuktól? Térjünk már észre! Nyissuk ki a szemünket! Az egész nemzeti oktatást és kultúrát átitatja az intézkedés mögött lappangó genderelmélet, amely szerint a férfiak és nők közötti minden különbség csupán társadalmi konstrukció. A gyerekeket és a tinédzsereket erre a feltevésre épülő, cseppenként adagolt üzenetekkel traktálják. A cél az, hogy elhitessék velük, semmi probléma nincs abban, ha nemet váltanak, és hogy a heteroszexualitás és a homoszexualitás egyenértékű, mivel ivarosan fejlődött testünknek semmi köze nincs ahhoz, amik valójában vagyunk, csupán csak örömforrást jelent.

A televíziós sorozatokban megjelentek azok a fiatalok, akik a nemváltoztatás mellett döntenek. Az internet tele van a témával kapcsolatos információkkal. Ne csodálkozzunk, hogy egyre több identitászavarral küzdő gyermek kéri, hogy “változtassák meg a nemüket” (Le Point, 2018. szeptember 15.), holott a legtöbb ilyen rendellenesség a serdülőkor végeztével eltűnik. Az “ébredés” tíz év múlva fájdalmas lesz, és sokak számára egy napon talán az öngyilkosság lesz az egyetlen kiút. Az orvosok riadót fújnak, de szavuk még mindig falra hányt borsó, mert a piac ígéretes. Az Egyesült Királyságban minden nap egy 10-15 év közötti tinédzser változtatja meg anatómiai nemét (The Telegraph, 2017. július 8.).

A genderelmélet, mint egy fekete lyuk, a fiatalok egész nemzedékét szippantja be. A gyerekeket a szülők tudta nélkül alakítgatják az iskolában, és hat rájuk mindaz, amihez oly könnyen hozzáférve az interneten látnak. Sok kétségbeesett fiatalnak sérült az identitása és szexualitása a különböző szexuális tapasztalatok során, amelyekre a test minden jelentését tagadó narratívák és a szabadon hozzáférhető pornográf képek ösztönözték őket, azt sürgetve, hogy elégítsék ki az ösztöneiket és fogyasszanak szexet.

A szülőknek és a tanároknak ebben az összefüggésben meg kell érteniük ezt az ideológiai elméletet, éspedig azért, hogy felismerjék és ellenálljanak neki. Az elmélet az egész társadalomban terjed, különösen az iskolákban, egyrészt az egyenlőség álcája alatt, miszerint a férfiak és a nők között nem szabad különbséget tenni, másrészt a homoszexualitás és a transzszexualitás népszerűsítése révén, a homofóbia és a transzfóbia elleni küzdelem jelszava alatt.

E terjesztés legerősebb módszere a szexuális sztereotípiák elleni küzdelem. A francia oktatási rendszer az iskolákban a tanároknak ehhez mindenféle forrásokat biztosít: tanterveket, tankönyveket, gyermekműsorokat, szexuális nevelést. Ez utóbbi a biztonságos élvezetre való nevelést jelenti, amely a partnerek kölcsönös megegyezésén alapul, a Nők és Férfiak Közötti Egyenlőségi Főtanács ajánlásai szerint, a cél pedig az, hogy “a jövő nemzedékek számára minden lehetőséget megnyissanak a viselkedés és a vágyak tekintetében[3]“.

A kép sötét, nagyon sötét. A nem állami oktatás sem jelent kivételt. Szerencsére sok tanár ellenáll ennek a halálos ideológiának, mások viszont terjesztik, vagy azért, mert nem értik – ezért fontos a tanárok tájékoztatása -, vagy harcias meggyőződésből, amivel aztán sok kárt okozhatnak.
Ne féljünk

Hogyan álljunk ellen ennek a gender-hullámnak az iskolákban? A szülőknek meg kell tudakolniuk, mit tartalmaznak a szexuális felvilágosító foglalkozások, az iskolai kirándulások és a külső meghívottak előadásai. Ezt az iskolának általában kötelessége közölni. Nézzék meg a gazdasági, társadalomtudományi, élet- és földtudományi tankönyveket, valamint az erkölcsi és állampolgári nevelés tankönyveit. Beszélgessenek gyermekeikkel a tárgyalt kényes témákról, hogy felkészültek legyenek, ha a tanár vagy egy külső előadó a gender-téma olykor alattomos módon megbúvó eszméit terjeszti. Ne féljenek attól, hogy először a tanárnak, majd szükség esetén az igazgatónak elmondják – persze a kellő jóakarattal -, hogy nem értenek egyet egy bizonyos elképzelés, könyv, műsor vagy előadás tartalmával vagy tanításával az iskolában. Mindenesetre jobb, ha többen cselekszenek együtt, hogy ne kockáztassák meg, hogy lekezelően bánjanak velük, a vita lezárására haladásellenesnek és homofóbnak bélyegezzék, sőt akár meg is rágalmazzák őket. Vannak szülők, akik ilyent tapasztaltak.

Az ellenállás szükséges, de nem elegendő. A gender-hullám hatalmas pusztítást végez. Újra kell építkeznünk. Szülőként vagy pedagógusként megadhatjuk a gyermekeknek és a fiataloknak mindazokat az eszközöket, amelyekkel örömüket lelhetik a másik elfogadásában és önmaguk átadásában, abban, hogy a testvériséget a valóságban megéljék. Ehhez mindenekelőtt segítenünk kell nekik önmaguk elfogadásában, mert csak azt tudjuk adni, amit mi is elfogadtunk. Ha koloncnak látjuk magunkat, akkor nem fogunk törődni a másikkal. Mit is adhatnánk neki? Ezért segítsük a gyerekeket abban, hogy elfogadják férfi vagy női testüket, és megértsék annak jelentését. Tanítsuk meg őket, hogy szeressék és gyümölcsöztessék férfiasságukat vagy nőiességüket, hogy vigyázzanak magukra és a másikra, hogy megértsék a különbséget barátság és szerelem, romantikus érzések és szerelem között, hogy megértsék, hogy a szerelem döntés, önmagunk odaajándékozása abból a célból, hogy az a másik ember teljes személyének javára váljék, és hogy mindig az élethez kapcsolódik.
Jó hír a testről

Az elmúlt három évben a felnőttképzésben sok olyan emberrel találkoztam, akiket egészen átalakított az az öröm, hogy a szerelem új megvilágításba került, és ez elkezdte gyógyítani szorongásaikat és sebeiket. Néhányan szomorúságuknak adnak hangot, amiért nem hallották erről korábban, sőt, jogos és egészséges módon dühüket is kiöntik, mert rájönnek, hogy a társadalom hazugságainak az áldozatai. Sokan pedig kiállnak és hirdetik a “jó hírt a testről”. Nem tudnak tovább hallgatni.

Fordította: Solymosi Judit
Forrás: Aleteia/katolikus.ma

(Címkép: Anti-gender propaganda)