Lengyelország hátbatámadását jelenti az európai parlamenti (EP-) öt frakció által jegyzett levél, amelyben az aláírók a koronavírus-járvány utáni helyreállítást segítő uniós alap forrásainak visszatartására szólították fel Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét – jelentette ki Gál Kinga fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő Brüsszelben kedden.

Gál Kinga magyar újságíróknak nyilatkozva hangsúlyozta: az öt baloldali pártcsoport, a szocialisták, a zöldek, a Renew Europe, a radikális baloldali frakció (GUE-NGL), valamint a szintén balra tolódott Európai Néppárt (EPP) által jegyzett, és kedden nyilvánosságra hozott levél akkor született, amikor az Európai Unió keleti határán jelentkezett migrációs vészhelyzettel összefüggésben a szolidaritás kifejezésére lenne szükség Lengyelországgal.

Kiemelte: ahelyett, hogy kiállnának Lengyelország mellett, anyagi támogatást kérnének az Európai Unió közös határának védelméhez, a levelet aláíró frakciók és vezetőik az uniós pénzek elvételére szólítanak fel. Azok írták a levelet, akik korábban a szolidaritás fontosságára hívták fel a figyelmet a migrációs nyomás miatt bajbajutott országgal, és a bevándorlók kötelező szétosztását szorgalmazták – emlékeztetett.

„Ahelyett, hogy szolidaritásukat fejeznék ki, nem csinálnak mást, mint politikai zsarolással hátba támadják Lengyelországot” – fogalmazott.

Gál Kinga kijelentette: a levél megírása elfogadhatatlan, az eljárás minősíthetetlen. Arra hívta fel a figyelmet, hogy az uniós pénzek visszatartásának nincs jogalapja, ugyanis – mint mondta – a helyreállítási forrás nem alamizsna, hanem jár a tagországoknak.

Hozzátette: Magyarország hasonló természetű politikai zsarolásnak van kitéve. Amikor ugyanis a fősodorral szemben foglal állást, vagy tesz lépéseket, szintén uniós pénzek megvonásának fenyegetésével, illetve a helyreállítási alap visszatartásával szembesül. Szinte nincs olyan plenáris ülése az Európai Parlamentnek, amelyen mindez ne kerülne elő akár Lengyelország, akár Magyarország vonatkozásában – emlékeztetett.

Az Európai Bizottságnak a szolidaritás jegyében segítenie kell Lengyelországot, ahelyett, hogy vitatott, vagy teljesen jogalap nélküli kérdésekkel próbálná elodázni a neki járó pénzeket – tette hozzá a fideszes EP-képviselő.

Az öt EP-frakció levelében arra szólította fel az Európai Bizottság elnökét, hogy a brüsszeli testület mindaddig tartsa vissza a helyreállítási alap forrásainak kifizetését Lengyelország számára, ameddig Varsó az EU alapját jelentő jogállamiság elveit tiszteletben tartva nem fogadja el az uniós jog elsőbbségét, illetve nem hajtja végre az Európai Unió Bíróságának (EUB), valamint az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) az ország igazságszolgáltatásának függetlenségét érintő ítéleteit.

Forrás: 888/MTI

Kép: Koszticsák Szilárd