Ha nem lenne tragikus, akár nevethetnénk is az emberi butaság mértékén. De tragikus: egy oltásellenes család négy tagja – a szülők és a gyerekek – került kórházba, mert valamennyiüket megtámadta a koronavírus.

A Blikk információja szerint védettségi igazolvánnyal rendelkeztek ugyan, de az igazolványok hamisak voltak. Mostanra az apa elhunyt, a felesége állapota is nagyon súlyos, az ő életéért jelenleg is küzdenek az orvosok. A család két kisiskolás tagját szintén intenzív osztályon ápolják, gépi lélegeztetésre szorulnak egy fővárosi kórházban. A rendőrség vizsgálja az igazolványokat. Jelenleg is 17 olyan ügyben nyomoznak, amelyben egészségügyi dolgozók pénzért közreműködtek ilyenek készítésében.

Emberek, ennek meg mi értelme? Árulja el valaki, mert magamtól nem vagyok olyan okos, hogy megértsem. Nem azt, hogy valaki oltásellenes, bár az okát annak is nehéz megtalálni. De ha már egyszer nem kér az életét védő vakcinából, mire jó a hamis igazolvány? Jelenleg biztosan semmire, mert nincs igazoláshoz kötve a nyilvános helyek látogatása.

És lám, milyen sokra mentek a szerencsétlenek a hamis irattal! Valaki elmagyarázhatta volna nekik, hogy az igazolvány nem ad védettséget, kár lefizetni a kiállítóját.

A strucc állítólag veszélyt érezve úgy „védekezik” ellene, hogy homokba dugja a fejét. (Valójában nem, de ez terjedt el róla, tegyünk úgy, mintha igaz lenne.) Úgy gondolhatja, hogy ha nem látja, nincs is veszély. De ha egy dingó a tomporába harap, csak elszalad!

Hölgyeim és uraim, ne kövessék a strucc példáját.

Persze a jelek szerint a strucc okosabb néhány embertársunknál. Ugye ott a homok (a hamis védettségi igazolvány), akkor a veszély sem létezik. Nem számít, hogy naponta hányan halnak bele a fertőzés okozta szövődményekbe, nincs is vírus. Vagy, ha van, akkor nem ér semmit az oltás. Kit érdekelnek a szakértők? Persze, nekik az az érdekük, hogy minél több adag vakcinát…de igaz, az oltás ingyenes. Na jó, de biztosan a gyártók fizetik le őket. Meg a világ összes kormányát, valamint virológusát, nemde?

Emberek, az öngyilkosságnak számtalan kevésbé szenvedésteli módja van, ha már valaki el akarja dobni az életét (ami mellesleg hitem szerint bűn). Aki ellenben élni akar, ne a struccot tekintse példaképül. Az oltással együtt sincs arra garancia,hogy nem fertőz meg a vírus, de legalább jelentősen csökken a fertőzésveszély. Vagy éppen a betegség súlyossá válásának veszélye. Ez statisztikai adatokkal bizonyított tény.

Igaz, tény az is, hogy az ellenzéki oltásellenes kampány nem maradt hatástalan. Sajnos nem, és ez bizony emberi életekbe kerül.

Ideje észrevenni,hogy a dingó (a vírus) nem törődik azzal, hogy hiszünk-e benne. Csak jön, és akibe tud, beleharap. Hát nem jobb elszaladni előle – egy oltópontra?

(Címkép: redfeatherfarm.org)