A kormány azon dolgozik, hogy a diabétesszel együtt élő családoknak az életét megkönnyítse – jelentette ki a családokért felelős tárca nélküli miniszter szombaton a Facebook-oldalára feltöltött videójában, amelyben közölte azt is: a diabétesz világnap alkalmából figyelemfelkeltő kampány indul.

Novák Katalin elmondta, az 1-es típusú diabétesz már a legkisebbeket is utolérheti, csecsemőkorban is lehet diagnosztizálni, és olyankor ez egy életen át végig kíséri a családokat.

Azon dolgozunk a magyar kormány részéről, hogy segítsük az 1-es típusú diabétesszel élő családokat – hangsúlyozta a tárca nélküli miniszter, aki rámutatott: ennek érdekében lehetővé tették a legkorszerűbb eszközhöz való hozzájutást.

MINT MONDTA, MA MÁR SZINTE TELJES KÖRŰ ÁLLAMI TÁMOGATÁSSAL LEHET A LEGKORSZERŰBB INZULINPUMPÁT ÉS A VÉRCUKOR MÉRÉSÉRE IS ALKALMAS SZENZORT HASZNÁLNI.

Továbbá segítik azt, hogy az iskolában, óvodában a gyermekek minden segítséget megkaphassanak ahhoz, hogy a diabéteszüket gondozni tudják, ehhez meg kell adni a szakmailag felkészült támogatást is a köznevelési intézményekben. Dolgoznak azon is, hogy a közétkeztetés a lehető legmagasabb színvonalon legyen elérhető a diabéteszes gyermekek számára. Megjegyezte azt is, ha szükséges a szülő otthon maradhat gyodon a gyermekével.

Novák Katalin közölte azt is, hogy vasárnaptól az interneten, a televízióban és a mozikban sok helyen találkozhatnak egy kisfilmmel. A videó a diabétesszel élő fiatalok mindennapjait jeleníti meg.

A miniszter asszony videóját alább tekinthetik meg.