Az Országgyűlés 2015. november 3-án nyilvánította Bethlen Gábor erdélyi fejedelem (1580–1629) születésének napját, november 15-ét a magyar szórvány napjává. Idén az emléknapot megelőző vasárnapon, november 14-én a Magyarság Háza szervezésében tartalmas program várja az érdeklődőket a Nemzeti Táncszínházba.

Az ünnepséget Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára nyitja meg 19 órakor, amit az Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes 1-2-3 a NON című táncelőadása követ.

November 15-én, hétfőn 17:30-tól a Muravidék kincse – A hetési hímzés címmel kiállítást tekinthetnek meg az érdeklődők. A kiállítást megnyitja Soós Mihály, a Lendvai Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet igazgatója és Fehér Andrea hímzőoktató. Közreműködik a Magyarkanizsai Tisza Néptáncegyüttes a Juhász zenekarral, valamint a Pusztinai Hagyományőrző Csoport. Ezt követően 19 órától a Nagyvárad Táncegyüttes Katonaének című táncprodukciója következik.

Forrás: Magyarság Háza