A fideszes EP-képviselők szerint a baloldali többség visszaél a médiaszabadság fogalmával, amikor a jog fölé emel egyes újságírókat és civil szervezeteket, ezért nem támogatták az Európai Parlament ebben a témában született jelentését.

Véleményük szerint a jelentésben foglaltak ellehetetlenítik a fellépést rágalmazás vagy a jó hírnév sérelme esetén, és érinthetetlenné teszik a média és a civil szféra egyes szereplőit.

Hidvéghi Balázs, a Fidesz EP-képviselője kiemelte: a jelentés alapján gyakorlatilag bármit, következmények nélkül megtehetnének bizonyos újságírók és civil szervezetek.

„Az újságírók és a civil szervezetek védelme fontos, és biztosítani kell, hogy háborítatlanul végezhessék munkájukat, de ez nem azt jelenti, hogy bárki a törvények felett állhat”

– mondta el az EP-képviselő. Hozzátette: a jelentés hátterében meghúzódó nyilvánvaló szándék az, hogy a Soros-hálózathoz tartozó szereplőket kivonják a törvények hatálya alól.

Schaller-Baross Ernő, a Fidesz EP-képviselője hozzátette: arányos, a tagállami szuverenitást tiszteletben tartó intézkedésekre van szükség a médiaszabadság területén.

„Csalódást keltő, hogy az unió a médiaszabadság elve mögé bújva arra tesz kísérletet, hogy saját érdekeinek megfelelő módon alakítsa át a tagállamok jogrendszerét. Nem támogatjuk központosító törekvéseket”

– tette hozzá a képviselő.

MTI/OS