A reggeli kávéhoz jól jött a felmérés, amely szerint Márki-Zay nem a globalistákat, hanem a Fideszt erősítette. Hiába övezte a hódmezővásárhelyi polgármester miniszterelnök-jelölté választását nagy remény az ellenzéki oldalon, az eltelt három hétben egyáltalán nem változott sem a Fidesz, sem a baloldal támogatása. Ha most lenne a választás, azt egyértelműen a Fidesz nyerné meg – olvasható a Nézőpont Intézet portálján.

Az oldalon azt írják: annak ellenére, hogy sok baloldali véleményformáló nagy reményeket fűzött Márki-Zay miniszterelnök-jelölté választásához és azt várták tőle, hogy megszólítsa a jobboldali választókat, a migrációpárti és rezsicsökkentés-ellenes mondatai inkább elbizonytalaníthatták potenciális támogatóit. A Nézőpont szerint az előválasztás kormányfő-jelöltje három hét után egyáltalán nem segített a baloldal közös listájának.

A kutatóintézet heti közvélemény-kutatása a pártlisták legvalószínűbb eredményét a baloldali pártok előválasztásának első fordulója után a Fidesz esetében 54, a baloldal esetében 44 százalékra becsülte. Ekkor tűnt fel a hódmezővásárhelyi polgármester, s vált harmadik helyezettből Dobrev Klára esélyes kihívójává. Az október 4. és 6. közötti felmérés nem mutatott a baloldal nyilvános belharca ellenére változást a pártpreferenciában.

Azzal, hogy Márki-Zay Karácsony helyére lépett, egyedül a Fidesz erősödött, de csak hibahatáron belül.

Az október 11. és 13. között készült felmérésben 54-ről 56 százalékra emelkedett a kormánypárt támogatása. Az előválasztás második fordulóját megnyerte ugyan a hódmezővásárhelyi polgármester, de ez sem járt a baloldal erősödésével, az október 18. és 20. között készült felmérés szerint 42-ről 43 százalékra változott a baloldali „közös lista” támogatottsága.

Sok esetben előfordul, hogy egy új személy megjelenése a politikában hirtelen nagy figyelmet és sok szimpátiát jelent számára. Ilyenkor az új sztárok politikai feladata, hogy a kedvező helyzetüket legalább a választásokig fenntartsák. Márki-Zay esetében azonban erős startról nem beszélhetünk, az október 16-ai megválasztása óta készült három közvélemény-kutatás is a Fidesz és a baloldal helyzetének változatlanságát mutatja.

A november 2. és 3. közötti felmérés alapján a Fidesz eredménye változatlanul 56, a baloldali lista eredménye 42 százalékra becsülhető. Márpedig, ha a baloldali csoda elmarad, a baloldal csodaváróinak Márki-Zay Péterbe vetett, megelőlegezett bizalma is elillanhat.

Forrás: Mandiner
Kép: MTI/Szigetváry Zsolt