A Városházát eladni nem kell féljetek ha mindnyájan beleegyeztek én nem ellenzem. Nagyjából ennyi tudható a hét közepén ledobott indexes médiabomba után. A hírportál szerint a birtokába került szerződések bizonyítják, hogy negyven milliárdért kívánják értékesíteni a Városháza épületét, Karácsony szerint viszont nincs ilyen ügy.

Hogy az igazság valaha kiderül-e, nem tudhatjuk, remélhetőleg igen, egyes reakciók viszont már most továbbgondolásra adnak okot. Vagy inkább visszaidézésre. Horn Gábor, egykori SZDSZ-főguru az alábbiakat írta az esettel kapcsolatban saját Facebook-oldalán:

Facebook

Forrás: Facebook

És ez rémisztő. A jelzőt pedig nem azért használom, mert Horn apósa is használta már, igaz, egészen más kontextusban, hanem mert

a bejegyzésből visszaköszön az a fajta közös értékeket felélő, lepusztító, majd elkótyavetyélő szemléletmód, amely tényleg rémisztő.

How Dare You? – hogy azok is értsék, akiknek a mai napig nem sikerült megtanulniuk magyarul.

És akkor tekintsük át két eklatáns példa segítségével, mi is a különbség pusztítás és építés között!

Korabeli sajtóhírek így szóltak a kormányzati negyedként elhíresült szocialista projektről:

„Bár a kormányzati negyed tervezése folytatódik, a beruházást megállítják – jelentette be a kormányszóvivő. A második Gyurcsány-kormány emblematikus beruházásának ígérkező komplexum körül folyamatosan sűrűsödtek a kérdőjelek. A kormány szerint 8,5 milliárdot költöttek telkekre, továbbá több mint 600 milliót szakértőkre és pályázatokra. A kormányszóvivő a felelős személyének firtatásakor azt mondta, nem tartják kudarcnak a történteket.” (Origo, 2008. január 8.)

„Legalább 9 milliárd forintot már elköltöttek a Gyurcsány-kormány nagy álmára, a kormányzati negyedre, július 1-jéig el is kellett számolniuk vele, ám a közvélemény ma sem tudja, hova lett közel 5 milliárd forint… Két éve, 2006 nyarán, nem sokkal az őszödi beszéd után röppentette fel a kormányzati negyed ötletét először a miniszterelnök. Az indok a takarékosabb állam. Mindez 25 év alatt 142,5 milliárd forintba került volna. Kiderült, negyed nem lesz, de az már eddig több mint 9 milliárd forintba került. Kidobott milliárdok.” (Blikk, 2009. január 21.)

„Hűtlen kezelés gyanúja miatt hónapok óta nyomoz a Központi Nyomozó Főügyészség a kormányzati negyed elszámolása ügyében… A kormányzati negyed építéséről 2006 decemberében döntött a Gyurcsány-kabinet. Bár a helyszín kiválasztását célzó pályázaton nagy volt a tülekedés, a kormány végül anélkül döntött a Nyugati pályaudvar mögötti terület mellett, hogy bárki is belenézett volna a MÁV ingatlan-nyilvántartásába… A kormány ígéretet tett az elszámolásra. A feladattal a Pénzügyminisztériumot bízta meg, ám a tárca az időközben a KVI örökébe lépő MNV Zrt. hatáskörébe utalta a munkát. A júniusi határidőre csak a tervezet készült el. De már ebből is kiderült, hogy az állami légvárépítés 9,152 milliárd forintba került… Az MNV Zrt. már a beszámoló tervezetében jelezte, hogy több szerződés összegét, illetve a teljesítés mértékét is vitathatónak találja. A PM azonban semmi kivetnivalót nem talált, sőt jó befektetésnek ítélte a projektet. Az alig néhány hónap múlva napvilágot látott ÁSZ-jelentés viszont az előző évi – 2007-es – költségvetés teljesüléséről szóló jelentésében már 63,8 millió forint eltérést talált a PM és az ÁSZ adatsorai között.” (NOL, 2009. július 9.)

„Hat éve áll üresen egy jókora terület a Nyugat pályaudvar mellett. Ide épült volna a kormányzati negyed, de aztán ugye nem lett belőle semmi. Ennyi idő alatt minden mozdítható értéket kiloptak belőle, épületei romosodnak pusztulnak, végleges megoldás nincs a láthatáron.” (Index, 2014. január 23.)

Forrás: hvg.hu

Forrás: hvg.hu

Zárójelben jegyzem meg, hogy amikor nem közösségi, hanem saját vagyonról van szó, a most épp liberális köntösben tevékenykedők hirtelen mindig kiváló közgazdászokká avanzsálnak, és kifogástalanul képesek gyarapítani magántulajdonukat. Eközben persze még arra is jut idejük, hogy non-stop lopással vádolják a polgári kormányt, amely köztudattan lop. Például így:

„Amikor évekkel ezelőtt elkezdtük a Nemzeti Hauszmann Program megvalósítását, a legfőbb célkitűzésünk az volt, és ez azóta sem változott, hogy hosszú évtizedek rombolása és elfeledettsége után visszaadjuk a budai Várat az embereknek, hogy az újra mindannyiunké legyen, hiszen közös örökségünk, minden magyaré. Azon dolgozunk, hogy a korábban magára hagyott, romos és lepusztult Budavári Palotanegyed ismét századfordulós fényében tündököljön, szerethető és vonzó helyszín legyen mindenki számára, a hosszú évtizedekig elhanyagolt, gazdátlan és elzárt területeket rendezzük, megszépítsük és megnyissuk a látogatók előtt.”

A Nemzeti Hauszmann Program (2019-2024) eddigi eredményei kézzelfoghatóak és mindenki számára láthatóak, elérhetőek:

  1. A budavári palota déli összekötő szárnya és a Szent István-terem rekonstrukciója
  2. A Vöröskereszt Székház újjáépítése
  3. A Honvéd Főparancsnokság rekonstrukciója
  4. A Fehérvári rondella és a Nyugati keretek rendbetétele
  5. Várkertek, zöldfelületek és közösségi terek kialakítása
  6. A Palota körbejárhatóságának biztosítása
  7. A Csikós udvar, a Lovarda és a főőrség rekonstrukciója
  8. A Karmelita felújítása
  9. A Magyar Nemzeti Levéltár főépületének helyreállítása
  10. Értékmentés a fejlesztési helyszíneken

Slusszpoénként azt is érdemes megjegyezni, hogy most épp a budavári Lovarda tetőszerkezete nyert nemzetközi díjat, mivel az eredeti formájában újraalkotott, vörös és zöld angol palával fedett tető nemzetközi viszonylatban is egyedülálló, ezért a fémtetők kategóriájában kapta meg a marburgi IFD-világbajnokság legjobbnak járó elismerését.

Mindezek ellenére ma is akadnak olyanok, akik nem tudnak – vagy inkább nem akarnak? – különbséget tenni pusztítás és építés között; na, ők azok, akikkel nem kell foglalkozni. A többségnek viszont igenis látnia kell a különbséget mind a szándékok, mind a szemléletmód, mind pedig – s talán ez a legfontosabb – az eredmények tekintetében. Mert a polgári kormány vitathatatlan eredményeket mutatott fel az építésben, s ez akkor is így van, ha nem beszélünk róla eleget.

Hát beszéljünk!