Ezzel a címmel jelent meg Felföldi Zoltán közgazdász írása az Erdély.ma portálon, amelyet mi is közre adunk.

Márki-Zay Péter nagyon szeretne Erdélybe menni kampánykörútra. Illetve – mint ő mondja – nem is kampánykörútra, hanem csak beszélgetni az erdélyi magyarokkal. Miután azonban ők rövid úton közölték Márki-Zay Péterrel, hogy nekik nincsen vele beszélgetni valójuk, a hódmezővásárhelyi polgármester a Felvidéken vigasztalódott. 

Helyesebben Szlovákiában, mert – mint megtudtuk tőle – olyan, hogy Felvidék, nemcsak, hogy nincsen, de nem is volt soha. Legalábbis azt sikerült nyilatkoznia egy szlovák portálnak, hogy „a magyaroknak el kell fogadniuk, hogy a szlovákok Szlovákia területén éltek az elmúlt ezer évben”.

Márki-Zay P.

Hát nem tudom. Én nem végeztem történelem szakot, mint állítólag Márki-Zay, de az én ismereteim szerint a szlovákok 1920-ig a Magyar Királyság területén éltek. Amit ők Uhorskonak hívtak és hívnak a mai napig, és amit olyannyira a saját hazájuknak tekintettek, hogy – ellentétben a románokkal vagy a szerbek zömével – szabadságharcainkban rendre velünk egy oldalon harcoltak.

Még szerencse, hogy Márki-Zay inkább politizál, és nem használja a történelemtanári diplomáját, amit állítólag 2002-ben szerzett a Szegedi Tudományegyetemen. Bár ezek után nehéz elhinni, hogy a diplomája valódi, és azt nem az Ecserin vette. Egy ilyen mondásért ugyanis úgy vágnák ki a középkori magyar történelem szigorlatról, hogy a lába nem érné a földet.

Ha a magyar középkort kutató történész professzorokkal nem is, Klaus Iohannis román elnökkel egészen biztosan jól megértenék egymást.

 

Román államfő

Ő ugyanis – mint azt az Erdély.ma is megírta – a közelmúltban azt nyilatkozta, hogy „mi népszavazáson döntöttünk, azaz mi, mint nép azt mondtuk, hogy Romániához szeretnénk tartozni”, és „Erdély így lett Románia része, akkor lett Kárpátalja is Ukrajna része és így tovább.” 

Mi tagadás, ez is egy szép megszólalás volt, és nemcsak azért, mert nem volt ott semmiféle népszavazás (ha lett volna, akkor a román elnök ma csak útlevéllel látogathatna Kolozsvárra), hanem azért is, mert elnök úr nyilatkozatában egy kissé összecsúsztak az idősíkok.

Az állítólagos népszavazás idején ugyanis Ukrajna még nem is létezett – ugyanúgy, ahogyan Szlovákia sem –, így Kárpátalja akkor (1920-ban) egyáltalán nem lett Ukrajna része, csak 71 évvel később, 1991-ben. Persze ettől még lehet mondai, hogy nekünk, magyaroknak azt is el kell fogadni, hogy az ukránok 1000 éve Kárpátalján élnek.

Ezúton gratulálok Márki-Zay Péternek, hogy történelemhamisításban sikerült elérnie a román szintet, ami nem kis teljesítmény, tekintve az igen erős versenytársat!

Ezek után kíváncsian várom, hogy a magyarországi ellenzék miniszterelnök-jelöltje mikor nyilatkozza le valamelyik román portálnak, hogy a magyaroknak el kell fogadni, hogy a románok 2000 éve Dacia területén élnek…

Forrás: Erdély.ma