A koronavírus árváinak segítésére létrehozott Regőczi Alapítvány munkáját támogatja az idén a 10. alkalommal megrendezendő, jubileumi Jónak lenni jó! jótékonysági kampány.

Az idén létrehozott Regőczi Alapítvány célja, hogy hosszú távú és személyre szabott gondoskodást biztosítson a koronavírus-járvány idején árván maradt gyermekek számára – hangzott el a Regőczi Alapítvány és az MTVA Jónak lenni jó! jótékonysági kampányának szombati sajtótájékoztatóján.

Áder János köztársasági elnök, a Regőczi Alapítvány alapítója kiemelte: az elmúlt hónapokban a legnagyobb körültekintés és a védekezés ellenére is sok családban történtek tragédiák, nagyon sok gyermek lett árva. „Ezért alapítottuk meg a Regőczi Alapítványt, hogy segítsünk nekik”… A köztársasági elnök elmondta: hagyomány, hogy a feleségével együtt minden évben felajánlanak egy tárgyat a műsor árverésére. Az idén ez egy ezüsttál, amelyet Egyiptom elnökétől a közelmúltban, magyarországi látogatása alkalmával kapott.

Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége, a Regőczi Alapítvány kuratóriumának elnöke kiemelte: az egész ország megmozdult, sokan támogatták az alapítvány munkáját. Az alapítvány eddig 932 gyermekkel vette fel a kapcsolatot, közülük 629 gyermeket már támogattak. Ebben az évben egyszeri nagyobb összeget utaltak át, a következő évtől bevezetik a havi támogatások rendszerét. Eddig 140 millió forintot osztottak szét a gyermekek között, további 85 gyermek esetében már pozitív döntés született, további 11 millió 800 ezer forintot fognak szétosztani. Kiemelte: arra törekednek, hogy a leginkább rászorulókhoz jusson el a támogatás, hogy a pénzt igazságosan tudják elosztani.

A köztársasági elnök felesége felkeresett családokat, ahol az egyik, vagy mindkét szülő elhunyt az új típusú koronavírus okozta Covid-19 betegség következtében. Felkavaróak ezek a látogatások, azonban kivétel nélkül mindenki hangsúlyozta, hogy a környezetétől nagyon sok segítséget kapott – mondta, hozzátéve: mindenki arról számolt be, milyen jó érzés megélni, hogy nem engedik el a kezüket. Ez hatalmas erőt ad számukra, és a bennük lévő erőt is megmozdítja, hogy érzik, nincsenek egyedül – fogalmazott a köztársasági elnök felesége, s kiemelte, hogy az alapítvány is ezt a biztonságot szeretné nyújtani nekik. „Adja ég, hogy ne legyen több Covid-árva” – zárta szavait Herczegh Anita.

…Az eseményen Nagy Tímea kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívó az árverésre a 1993-ban Essenben, csapatban elnyert világbajnoki aranyérmét ajánlotta fel. Szilágyi Áron háromszoros olimpiai bajnok kardvívó pedig felajánlotta azt a sisakot, amelyben a tokiói olimpián vívott, és hozzásegítette őt harmadik aranyérméhez. Mint mondta, reméli, hogy az ebből befolyt támogatás egy Covid-árvát is tud majd segíteni a további életútján.

A teljes írás a Magyar Hírlap portálján olvasható.

(Címképen balről jobbra: Herczeg Anita, Áder János és Szilágyi Áron. Fotó: MTI/Máthé Zoltán)