Nem osztogatják. Fosztogatják! – a brüsszelita politikusokat hallgatva akaratlanul is ez a klasszikus vicc jut az ember eszébe.

Az uniótól érkező források 2010 előtt postafordultával mentek vissza nyugatra, és még ma is javarészt a régi tagállamok hasznára válnak. A pénzautomata másoknak köpi a pénzt.

Az EU nem pénzautomata! – újabban ezt a kommunikációs panelt puffogtatják az integrációpárti politikusok Varsó és Budapest felé. Az alábbiakban azt vizsgáljuk, hogy ez ebben a formában miért nem igaz.

Az állítás azt sugallja, hogy az új tagországok a nyugati adófizetők “adományaiból” élnek, ráadásul egyes “korrupt”, vagy “nacionalista” politikusok az EU pénzét az unió “szétverésére” fordítják. A régi igazság itt is igaz: Ha egy hazugságot ezerszer ismételnek, attól az még nem lesz igaz. Nézzük sorjában!

A globalizáció előtt a nyugati nettó befizető országok polgárai és cégei befizették az adót, amiből az integráció szegényebb országait támogatták. A pénzből utóbbiak német buszokat és teherautókat, francia erőműveket, olasz autókat és élelmiszereket, vagy éppen holland szolgáltatásokat vásároltak. Akkor még ezeket a termékeket jellemzően a nyugat-európai országokban gyártották, vagy ezek után ott csapódott le a profit. A millennium körül azonban éles változás történt.

A nyugati multicégek éltek a globalizáció és az adóoptimalizáció lehetőségével, így a termelést kihelyezték Kelet-Közép-Európába, a profitot pedig adóparadicsomokban csapatták le. Hihetetlen, de igaz: Az átlag nyugat-európai életszínvonala onnantól kezdve kezdett el csökkenni. A mainstream ezt a “lengyel vízvezeték-szerelő” nyakába akarta varni és ha nyugat-európaiakkal beszélgetünk, ők a lejtmenet kezdetét az EU 2004-es keleti bővítéséhez kötik.

A korábbi zárt és körforgásos modell onnantól nyitottá vált. Az nem változott, hogy a nyugati polgároktól beszedik az adót, amiből továbbra is a szegényebb tagországokat támogatják. Az viszont nagyot változott, hogy a svéd buszokat már Lengyelországban gyártják, és a multicégek már régen nem anyaországukban fizetnek adót, hanem Írországban, Luxemburgban, vagy más adóparadicsomban.

Amikor a nyugati politikusok “pénzautomatát” emlegetnek, azt is sugallják, hogy “legyünk hálásak” a “pénzükért”, amihez egy mély lenézés vélt erkölcsi fölény is társul. Fura ez a mentalitás a volt gyarmattartó országok politikusai részéről, akik szabadságszerető és szabadságharcos országok polgárait akarják kioktatni.

Orbán Viktor már többször leszögezte, hogy az uniós források egy költségvetési megállapodás részeként érkeznek, így azokat nem lehet “adománynak” beállítani és azok kifizetéséhez újabbnál újabb politikai feltételeket kötni. Ez a pénz egyfajta kompenzációként is felfogható a mi pénzünkön kiképzett, nyugatra vándorolt orvosok, mérnökök és szakmunkások, illetve a multicégek innen kivitt profitja miatt. Thomas Piketty baloldali közgazdász is kimutatta, hogy a nyugati országok a befizetéseikhez képest többet nyernek az uniós piacon.

És végül a legfontosabb: Miközben térségünkben az EU (még) fordított pénzautomataként működik, vagyis az egyenlet végén több pénz megy innen nyugatra, mint ami érkezik, addig az euró adósságzóna perifériájának országai számára az EU egy valódi pénzautomata. Ők ugyanis már a Covid-járvány előtt az Európai Központi Bank közvetett hitelfinanszírozásából éltek, és most ezt akarják a “Maastricht Light” kritériumokkal, illetve a jövő tavasszal induló új kötvényvásárlási programmal prolongálni.

A kioktatás előtt a “pénzautomatáról” beszélő belga kormánytagnak talán országa GDP-arányosan 120 százalékos adósságát kéne az előírt 60% felé csökkentenie. A minta adott: Orbán Viktor kormányai 2002-re és a járvány előtt kétszer is érdemben csökkentették a magyar államadósságot és a patrióta gazdaságpolitika folytatása esetén ez harmadjára is borítékolható.

Forrás: mozgasterblog.hu

Fotó: hirado.hu