A magyar gazdaság dimenzióváltása a koronavírus-járvány ellenére is gyorsult az elmúlt másfél évben, ami abból is látható, hogy a kutatás-fejlesztésre (K+F) alapuló projektek egyre nagyobb részarányt képviselnek a beruházásokon belül – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden.

A tárcavezető a Soft Flow Kft. biotechnológiai vállalat kutatás-fejlesztési központjának pécsi átadóján vett részt.

A KÉTMILLIÁRD FORINTOS BERUHÁZÁSHOZ AZ ÁLLAM MINTEGY 770 MILLIÓ FORINT TÁMOGATÁST NYÚJTOTT, S ENNEK NYOMÁN A CÉG 90 ÚJ MUNKAHELYET HOZ LÉTRE A MEGLÉVŐ 31 MELLETT.

A közlemény szerint beszédében kiemelte, hogy a kormány komoly erőforrásokat mozgósított és mozgósít annak érdekében, hogy a termelésorientált gazdaság mihamarabb előre tudjon lépni legalább egy lépéssel, és kutatás-fejlesztés által vezérelt gazdasággá váljon.

Forrás: Pécsi Stop

Forrás: Pécsi Stop

Szavai szerint mindenfajta ellenkező globális hatás dacára még a pandémia alatt is sikerült gyorsítani ezt a folyamatot.

Ahol a jövő technológiáit fejlesztik ki, ott nagy valószínűséggel a jövő gazdasági kapacitásai is ki fognak épülni” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy ezért minden korábbinál nagyobb összeget, 182 milliárd forintot fordítanak a költségvetésből innovációra.

Aláhúzta: tavaly az állami és a magánszféra is nagyjából 10 százalékkal többet költött kutatás-fejlesztésre, mint 2019-ben. Tíz év alatt pedig körülbelül 60 százalékos volt a növekedés.

Szijjártó Péter üdvözölte a dán FOSS csoport által végrehajtott, rendkívül magas hozzáadott értéket képviselő beruházást. Rámutatott, hogy a cég 32 országban rendelkezik leányvállalattal, így jelentős nemzetközi verseny folyt a fejlesztésért. Arról is beszámolt, hogy

A VILÁGPIACRA KERÜLŐ GABONA 80 SZÁZALÉKÁT, VALAMINT A TEJ 85 SZÁZALÉKÁT ENNEK A VÁLLALATNAK A MŰSZEREIVEL ELLENŐRZIK.

Ez pedig szerinte azt jelenti, hogy „az élelmiszerbiztonság területén az egész világgazdaságnak tempót diktáló beruházást sikerült Magyarországra csábítani”.

Kijelentette, hogy a kormány „valahogy úgy képzeli a felsőoktatás jövőjét, ahogy azt a Soft Flow Kft. és a Pécsi Tudományegyetem közötti kiváló együttműködés mutatja”. Fontosnak tartják ugyanis, hogy a lehető legszorosabb együttműködés jöjjön létre a felsőoktatás és a gazdaság között.

A miniszter sikeresnek nevezte a munkahelyek megtartására és a beruházások ösztönzésére koncentráló kormányzati stratégiát. Mint mondta, a „világgazdaság fekete másfél éve” alatt Magyarországon megdőlt a beruházási és a foglakoztatási csúcs, illetve a valaha volt legnagyobb negyedéves gazdasági növekedés rekordja is.

Forrás: origo.hu

Kiemelt kép: mfor