Nem igazak azok a vádak, amelyeket Karácsony Gergely állít az óbudai Csillaghegyi Árpád Forrásfürdő felújításával kapcsolatban – mondta el a Magyar Nemzetnek Szőke László, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. korábbi vezérigazgatója, aki tényekkel és hivatalos iratokkal alá tudja támasztani, hogy miért kellett megemelni a beruházás költségét a kivitelezés során.

A főpolgármester közösségi oldalán jelentette be, hogy feljelentést tett a három évvel ezelőtt átadott fürdő rekonstrukciójával kapcsolatban, ezért a rendőrség jelentős vagyoni hiányt okozó hűtlen kezelés gyanújával indított nyomozást.

Karácsony Gergely egyszerűen hazudik, úgy mint korábban a nyelvvizsgája vagy a megzsarolása ügyében. Nem is csodálkozom rajta, ugyanis az ellenzéki előválasztáson teljesen leértékelődött és viccfigurává vált. Most ezzel az üggyel saját szövetségeseinek akarja bizonyítani a rátermettségét és a keménységét – mondta Szőke László.

A fővárosi cég korábbi vezetője szerint Karácsony Gergelynek a közösségi oldalán tett állításai közül egyik sem felel meg a valóságnak. Karácsonyék feljelentést tettek a rendőrségen jelentős vagyoni hiányt okozó hűtlen kezelés vádjával, a főpolgármester szerint a Csillaghegyi Árpád Forrásfürdő felújításakor túlárazás és hűtlen kezelés történt a kivitelező haveri cég közreműködésével.

Először is nem igaz, hogy egy haveri céget bíztunk meg a munkával. Nyílt közbeszerzés útján három pályázat közül a legolcsóbbat választottuk ki. A pályázaton nyertes Kalotherm Kft. a kilencvenes évek óta dolgozik a gyógyfürdő által megrendelt beruházásokon, azaz már Demszky Gábor főpolgármestersége alatt is tevékenykedett. Ezért is tudott jó ajánlatot adni, mert ismeri a budapesti fürdőket – cáfolta a főpolgármester állítását a volt cégvezető, majd hozzátette: egyszerű hazugság az is, hogy munka nélküli kifizetések történtek volna. Karácsony Gergely túlárazásokkal kapcsolatos kijelentése is ferdítés, a költségek előre nem látható események miatt növekedtek meg.

Szőke László felidézte: a cég eredeti vállalásához képest 13,6 százalékkal növelni kellett a beruházás összegét és a határidő is csúszott. Az egyik oka az volt, hogy régészek hónapokra leállították a munkát, mert találtak egy II. századból való kelta lovaskocsisírt.

– A másik ok: a fürdő része lett egy hetvenes években épült szovjet vasbeton épületrész is, ez sokkal rosszabb állapotban volt, mint amire előzetesen számítottunk. Statikailag meg kellett erősíteni a régi épületet, vízbetörések voltak, a közmű alagutat szigetelni kellett, megcsúszott egy faltest, ezen felül a függőleges vízvezetőcsöveket is javítani kellett. És még két csúszdát is építettünk, és annak a fogadórészét is a Kalotherm Kft.-nek kellett megcsinálnia.

Az alsó épület építése közben is több buktató felmerült, találtunk egy régi vasbeton medencét az épület alatt, ez nem volt sehol feltüntetve. Szét kellett verni, tele volt iszappal, teherbíró talajt kellett beszállítani és módosítani kellett az alapozási tervet – összegezte a volt vezérigazgató azokat a felmerülő extra költségeket, amelyek a felújítás kezdetekor nem voltak tervezhetőek. Szőke László azt is említette, hogy az építőipari árak jelentős emelkedése akkoriban kezdődött, főleg a humánerőforrás-hiány és az ebből fakadó béremelkedések miatt. Mint mondta: a fent említett okok vezettek oda, hogy többe került a beruházás, mint az eredeti tervben.

Ezek mind valós indokai voltak a szerződésmódosításnak, amit hivatalos iratokkal is bizonyítani tudnak, mindezek az iratok a fővárosnak is rendelkezésére állnak.

Annyira nem volt »haveri cég« a kivitelező vállalkozás, hogy a beruházás után vitáink támadtak a céggel, komoly összeget akartunk a bankgaranciájukból levonni, amiben nem voltak partnerek.

A teljes cikket itt olvashatja el.