A pártoktól függ, ki lesz Magyarország miniszterelnöke, a baloldalt pedig Gyurcsány Ferenc vezeti, tehát amennyiben az ellenzék győzne, Gyurcsány Ferenc lenne az, aki dönt a miniszterelnök személyéről – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a France 24-nek nyilatkozva.

Szijjártó Péter a Facebook-oldalán tette közzé az interjú részletét, amelyben Márki-Zay Péter, a baloldal kormányfőjelöltjének választási esélyeiről kérdezték.

„A kép az nagyon tiszta, mivel az egyik oldalon a kormányon lévő párt van, ami megtestesíti mindazt ami 2010 óta történik, a másik oldalon pedig ott van mindenki, aki felelős a 2010 előtt történtekért, amikor az ország nagyon rossz gazdasági helyzetben volt, nagyon magas munkanélküli aránnyal, nagyon magas adókkal, bezárt kórházakkal. 2010 óta azok közé az országok közé tartozunk, akiknek a leggyorsabban növekszik a gazdaságuk” – mutatott rá Szijjártó, hozzátéve: az emberek számára egyértelmű döntés kínálkozik, ezért a kormány magabiztos, s a miniszter reméli, Magyarország nem jut odáig, hogy Gyurcsány mondja meg, ki vezeti az országot.

(Címkép: Facebook)