Márki-Zay Péter, Gyurcsány jelöltje továbbra is a baloldal (és persze maga Gyurcsány) régi jelszavait mondja fel: szerinte be kell fogadni a migránsokat, mert nem bántanak senkit. Gyurcsány Ferenc szövetségese a maga gyáva módján beszél persze erről, azt mondja, ő nem ismer senkit, akit bántottak volna.

Mindezek ellenére, ahogy azt megmutattuk, az elmúlt években számtalan terrortámadást hajtottak végre az Európai Unióban, Magyarországon pedig csak azért nem, mert a magyar kormány nem engedi be őket. A határt azonban naponta ostromolják, és emlékszünk arra is, amikor a határkerítés elkészülte előtt tömegével vonultak keresztül Magyarországon, köztük terroristák is.

Márki-Zay Péter nemrég a közösségi oldalán tett közzé egy videót, amelyben arról értekezik a bevándorlás kapcsán, hogy „sajnos az integrációban nem jár az élen” az Európai Unió, ezért szerinte Magyarország feladata kellene, hogy legyen, hogy „egy befogadó, szeretetteljes társadalommá” váljon, és fogadja be a bevándorlókat. Azt mondja:

Én azt szeretném, hogy ha Magyarországon – ahol már most is nagyon sok külföldön született ember él – mi az integrációban lépnénk előre.

Gyurcsány jelöltje egyébként már korábban is elárulta, hogy beengedné Magyarországra a migránsokat.

„Amiben én változtatnék, az lényegében a gyűlöletkampány felszámolása és az emberséges bánásmód a menekültekkel szemben, akárhonnan is érkezzenek hozzánk” – fogalmazott egy interjúban.

Sőt, már 2018-ban arról beszélt egy lakossági fórumon, hogy

„A legnagyobb veszélyt én nem abban látom, hogy itt tömegével jönnének a migránsok, hál’ istennek nem ismerek senkit akit bántottak volna”.

Márki-Zay Péter még nem látott agresszív migránstFotó: Koncz Márton - Origo

Márki-Zay Péter még nem látott agresszív migránst/Fotó: Koncz Márton – Origo

Magyarország már 2015-ben lezárta határait az illegális bevándorlók előtt, és továbbra sem engedi be területére ellenőrizetlenül a migránsokat. Nyilvánvaló, hogy mivel Magyarországon nincs mértéktelen és tömeges bevándorlás, ezért nem találkozott Márki-Zay Péter olyanokkal, akiket illegális migránsok „bántottak volna”. Viszont azóta is szinte mindennapos, hogy a bevándorlók a határkerítést ostromolják.

Napjainkban a magyar határzár miatt szerencsére terroristák nem tudnak ki-be járkálni az országban. Ennek ellenére a déli határon egyre agresszívebbek a migránsok. Ásotthalom külterületén szeptember 25-én kétszer is rátámadtak migránsok az őket igazoltató magyar rendőrökre. Ahogy azt akkori tudósításunkban megírtuk,

ELŐSZÖR HAJNALI HÁROMNEGYED 2-KOR SZERBIA FELŐL NÉGYEN DOBÁLTAK MEG EGY RENDŐRAUTÓT 20X30 cm-ES BETONDARABBAL ÉS DÖNGÖLT FÖLDDARABOKKAL.

A rendőrök nem ültek a kocsiban, ezért nem sérültek meg, az autóban viszont jelentős kár keletkezett, a szélvédő bepókhálósodott.

10 ÓRA 35 PERCKOR SZERBIA FELŐL LÉTRÁN ÁTMÁSZÓ MIGRÁNSOKRA FIGYELTEK FEL A RENDŐRÖK, ÚGYHOGY AZONNAL ODAINDULTAK.

Amint megérkeztek, a migránsok visszamásztak a létrán Szerbia felé. Feldühödtek, amiért tetten érték őket, ezért

A LÉTRÁT A RENDŐRAUTÓ SZÉLVÉDŐJÉNEK VÁGTÁK, AMI BEREPEDT.

Korábban is voltak hasonló támadások Csongrád-Csanád megyében.

TAVALY AUGUSZTUS 30-ÁN, NEM SOKKAL 9 ÓRA UTÁN, SZINTÉN ÁSOTTHALOM KÜLTERÜLETÉN, JÁRŐRÖZÉS KÖZBEN KÉT KATONÁT PRÓBÁLT NÉGY MIGRÁNS FADARABOKKAL ÉS KISEBB KÖVEKKEL MEGDOBNI,

de nem érték el őket, a szolgálati autójukat viszont eltalálta egy faág. A katonák a támadás kivédése érdekében könnygázt vetettek be, ami elől a migránsok Szerbia felé menekültek.

SZEPTEMBER 12-ÉN 15 ÓRA 10 PERCKOR A KERÍTÉSNÉL LÉTRÁVAL PRÓBÁLTAK BEJUTNI A MIGRÁNSOK AZ ORSZÁGBA, DE TETTEN ÉRTÉK ŐKET. A DÜHÖS FÉRFIAK KŐVEL DOBÁLTÁK MEG A RENDŐRÖKET,

akiknek nem esett bajuk, de a honvédségi szolgálati autót ez esetben is eltalálták.

SZEPTEMBER 15-ÉN FÉL 11 ELŐTT NÉGY RENDŐR JÁRŐRÖZÖTT A KÉT KERÍTÉS KÖZÖTT ÁSOTTHALOMNÁL, AMIKOR A SZERBIAI OLDALON FELBUKKANT 10-15 MIGRÁNS. EGY FARÖNKÖT ÉS KÖVEKET KEZDTEK DOBÁLNI A RENDŐRAUTÓ FELÉ,

amit több helyen el is találtak. Az autó szélvédője be is repedt, a jobb oldali tükör letört. Senki sem sérült meg ezúttal sem.

Még 2020 elején történt, hogy egy szomáliai migráns meg akart erőszakolni egy nőt Budapesten. 2020. január 20-án egy erzsébetvárosi szórakozóhelyen ünnepelte barátnőjének sikeres államvizsgáját, ahol a két lány megismerkedett két férfivel. Hajnalban a nők külön indultak haza. A migráns felajánlotta a nőnek, hogy hazakíséri. Séta közben a Kéthly Anna téren lévő parkba csalta az egyetemistát azzal az indokkal, hogy elszív egy marihuánás cigarettát.

A PARKBAN AZTÁN SZEXELNI AKART VELE, DE EZT A NŐ EGYÉRTELMŰEN ELUTASÍTOTTA. A MIGRÁNS EKKOR ERŐSZAKOSSÁ VÁLT, BEFOGTA A NŐ SZÁJÁT ÉS MEGPRÓBÁLTA MEGERŐSZAKOLNI.

A sikoltozását egy férfi hallotta meg, és azonnal a segítségére sietett. A szomáliai migráns azonban rá is rátámadt, többször megütötte és megrúgta. Ezek után, a nő telefonjával együtt elmenekült a helyszínről. A rendőrök fél nappal később, a Teleki téren fogták el a migránst, akinél megtalálták a nő telefonját is.

Jól látszik tehát, hogy csak a szigorú magyar határvédelem akadályozza meg, hogy Magyarországon is terrortámadások sokaságát kövessék el a migránsok.

Ha Márki-Zay mindezekről – és még megannyi ismert terrorista történetről – tud, és mégis ezeket a migráns-simogató nyilatkozatokat teszi az a baj, ha nem tud, akkor pedig az. Az eredeti cikk is tartalmaz néhány magyarországi vonatkozást.

Forrás: origo.hu

Kiemelt kép. MTI/Ujvári Sándor