Nem kellenek a tuti listás helyek a Kutyapártnak, külön indulnak a választáson. Az MKKP nem akar együttműködni Gyurcsányékkal – mondta Kovács Gergely az ATV-ben.

Külön listán indul el tavasszal a Magyar Kétfarkú Kutya Párt az országgyűlési választáson – jelentette ki péntek este az ATV-ben Kovács Gergely, a párt elnöke. Kovács szerint a Kutyapártnak 85 választókerületben sikerült egyéni képviselőjelöltet állítania.

A Kutyapárt elnöke azt is megerősítette, hogy Márki-Zay Péter megkereste őket azzal, hogy befutó listás helyekért cserébe inkább ne induljanak el a választáson tavasszal. Az MKKP ugyanis nem lépett be az ellenzéki összefogásba, mivel nem szívesen működnek együtt a DK-val, az MSZP-vel és a Jobbikkal sem.

Kovács Gergely rámutatott arra, hogy a Medián október közepén nyilvánosságra hozott felmérése szerint a Kutyapárt minden bizonnyal be fog majd jutni az Országgyűlésbe.

A kutatás szerint az MKKP-nak akár 6-7 százaléka is lehetne, ha az ellenzéki pártok nem fognának össze, de úgy is szerzenének legalább öt százalékot, hogy az ellenzéki pártok végül összeálltak.

A párt elnöke arról beszélt, hogy a parlamentben körülbelül úgy működnének együtt a többi ellenzéki párttal, ahogy az önkormányzatokban szoktak.

Forrás: kutyabarat.hu

Forrás: kutyabarat.hu

Talán abban reménykednek, hogy kutyanyelve lesz a mérlegnek!

Forrás és kép: mandiner.hu