Száz évvel Kodály Zoltán gyűjtőútja után tért vissza és adott koncerteket a Magyar Rádió Gyermekkórusa az eredeti helyszíneken. A három megye kilenc kis falujában fellépő gyerekeknek és helybelieknek is óriási élmény volt az októberi kirándulás. Egy 89 éves gacsályi idős néninek élete legszebb élményét jelentette a gyerekek előadása, derült ki a Bartók Rádió Énekelj velünk! című péntek délelőtti műsorából, amelyben élménybeszámolót hallhattak a kórus körútjáról.

„Kodály Zoltán életrajzát bújva bukkantam rá arra, hogy 1921 októberében és novemberében a zeneszerző Komárom, Szatmár és Nógrád megyében gyűjtőúton járt, és megtaláltam az itt gyűjtött népdalokat is. Ekkor jött az ötlet, hogy jó lenne elmenni ezekbe a falvakba, találkozni az ott élő emberekkel, hiszen ezek egészen pici falvak, eldugott részén Magyarországnak” – mesélte Walter Judit, az utak szervezője, a gyermekkar betanító karnagya arról, hogyan született meg az ötlet, amelyet a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek vezetősége is örömmel támogatott és így a kórus egy kis turné keretén belül száz évvel Kodály után, október 20-21-én bejárta a három megye kilenc települését.

Koncertet adtak többek között a középkorban épült túrricsei templomban, a komlódtótfalui művelődési házban és Gacsályon az általános iskolában, de Kocsord, Tolmács, Héreg, Tarján, Gyermely és Gyarmatpuszta sem maradt ki a körútból.

A helyszíneken főképp Kodály és Bartók Béla gyűjtéseiből énekeltek népdalokat, sőt, minden faluban az ott gyűjtött népdalok közül az egyiket megtanították a jelenlévőknek.

A Bartók Rádió Énekelj velünk! műsorában Walter Judit mellett a Magyar Rádió Gyermekkórusának két ifjú énekese, Máté Nóra és Szekeres Stefánia is mesélt élményeikről. Mint mondták, a helybeliek nagy szeretettel fogadták őket, az előadásokra kiöltöztek és látszott rajtuk, hogy a gyermekkórus személyes látogatását nem fogják egyhamar elfelejteni.

„Ott volt például Gacsályon Gizi néni, aki 89 éves, már 32 éve nyugdíjas, velünk is nagyon kedvesen elbeszélgetett, de a koncert után bement a kisboltba és elsírta magát meghatottságában.

A boltosok később elmesélték ezt és azt is, hogy azt mondta: sokszor gondolja, hogy már nem is nagyon kéne élnie, de most már tudja, hogy ezért az alkalomért megérte, mert ilyen szép előadást még nem látott” – osztották meg élményüket a Bartók Rádióban a kórustagok.

Hogy a résztvevőknek mit jelentenek Kodály Zoltán és Bartók Béla népdalai és a sikeres miniturnénak tervezik-e a folytatását, kiderült a teljes beszélgetésből, amely az alábbi linkre kattintva hallgatható újra.

A Bartók Rádió kórusmagazinja, az Énekelj velünk! péntekenként 9.30 órától várja a hallgatókat.

Forrás: Felvidek.ma