Mi annak az Európai Uniónak szeretnénk a tagjai maradni, amelybe beléptünk, de nézeteinknek sokszor esélyük sincs eljutni a véleményformálókhoz, ám ilyen nagy tömeg véleményét nem lehet figyelmen kívül hagyni – mondta a Magyar Hírlapnak a Békemenetről Tomasz Sakiewicz, a lengyel Gazeta Polska főszerkesztője, aki szerint történelmet írtak a hatalmas megmozdulás résztvevői.

– Lassan egy évtizede magyarok és lengyelek százai minden évben ellátogatnak egymás nemzeti ünnepeire. A lengyelek magyarországi utazását a Gazeta Polska napilap és a köréje csoportosuló Gazeta Polska klubjai szervezik, magyar partnereik, a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány és a lengyel–magyar barátságot ápoló önkéntesek segítségével. Idei, októberi utazásukat különlegesnek nevezte. Mennyiben különbözött ez az út és a Békemeneten való részvételük a korábbi évektől?

– A Gazeta Polska lassan egy évtizede ápol szoros baráti és munkakapcsolatokat magyarországi partnereivel. Az első, Nagy Utazásnak elnevezett utunk során, 2012-ben megdöbbentett bennünket, milyen sok magyar kiment a kormányt támogató manifesztációra. Ám ami idén történt, az minden elképzelésünket felülmúlta. Ugyan 2012-ben közel tízezren érkeztünk Budapestre, de akkor mások voltak a körülmények: nem volt covid, és nem osztotta meg az utazók létszámát a szintén október 23-ra szervezett párhuzamos tüntetés, amely a lengyelek egy részét Luxemburgba szólította.

Ennek ellenére most is nagyon sokan eljöttünk, és az akkori utazás öröme megismétlődött. Politikailag eltérő a helyzet: 2012-ben is Orbán Viktor kormányozta az országot, viszont szinte magára maradt az uniós támadások kereszttüzében. Nálunk Donald Tusk állt a kormány élén, és utazásunkkal leginkább azt szerettük volna kifejezni, hogy olyan, Magyarországhoz hasonló Lengyelországot szeretnénk, amely a nemzetek szuverenitásáért harcol Európában.
Habár idén is ugyanerről szólt az utunk, ám gyökeresen más helyzetben vagyunk, mert még ha nyomást is gyakorol ránk az Európai Unió, mind Lengyelországban, mind Magyarországon olyan párt van kormányon, amelynek hasonló az álláspontja ebben a kérdésben. Azt lehet tehát mondani, hogy ennyi év után már nemcsak társadalmi, de politikai eszközeink is vannak, amelyek döntő változásokat eredményezhetnek, hogy megvalósulhasson közös elképzelésünk Európáról.

– Közös kihívások és közös sikerek?

– Igen, látható eredményeket értünk el mindkét országban. Magyarország és Lengyelország teljesen más helyzetbe került az utóbbi tíz évben. Úgy gondolom, a magyarok és a lengyelek is továbbra is az Orbán-féle Európa-képre szavaznak. A lengyelek szeretnének az Európai Unió része maradni, ám elutasítják az Európai Unió diktátumait.

Azok, akik azt állítják, hogy mi nem akarunk az unió tagjai lenni, azok megtévesztik az embereket. Mi annak az Euró­pai Unió­nak szeretnénk a tagjai maradni, amelybe beléptünk, és a magyaroknak is ugyanez a véleményük. Mi igenis védjük az Európai Uniót, ám nézeteinknek sokszor esélyük sincs eljutni a véleményformálókhoz és az európai sajtóhoz. Ám az ilyen nagyszabású demonstrációk kiváló alkalmat nyújtanak arra, hogy az információ Brüsszelbe is eljusson, hiszen ilyen nagy tömeg véleményét nem lehet figyelmen kívül hagyni.

– Úgy véli, hogy az ehhez hasonló társadalmi megmozdulások közvetett módon befolyásolhatják a közélet alakulását, az úgynevezett civil kurázsinak közösségformáló gyakorlati haszna, netán politikai jelentősége lehet?

– A civil együttműködések hatása több szinten is megnyilvánul az Európai Unióban. Többször tanúi lehettünk az Európai Parlamentben a Lengyelországról szóló vitának. A felszólalóknak nem voltak valódi érveik, helytelen vagy téves információk alapján fogalmazták meg véleményüket, például arról, hogy Lengyelországban üldözik a bírákat. Ez ellentétes az igazsággal, viszont az tény, hogy a bűncselekményeket elkövető bírákat elítéltettük.

A véleményformálók érveit az a tüntetés alakította, amelyet Donald Tusk szervezett, és amelyről azt mondták, hogy több százezer ember vett rajta részt, noha alig húszezer főről beszélünk. Az Európai Parlamentet azonban vizuálisan meggyőzte a „tömeg”, a képviselők számára döntő érvként hatott a tüntetők látványa, a sok ember, akik azt a nézetet támogatták, amit ők is hirdetnek. Uniós szinten egyértelműen megfigyelhető egyfajta alacsonyabb szintű értelmezés, azaz a dolgokat nem összetettségükben, hanem sokszor vizuális megítélés alapján értelmezik.

– Ez a fajta döntéshozói felszínesség ezek szerint a másik oldalról is kihasználható?

– Egy nagyobb tüntetés mindenképp hatást gyakorol a képviselőkre, tehát ennek a legutóbbi magyarországi békemenetnek is biztosan lesznek következményei európai uniós szinten. A másik, ennél is fontosabb eredmény a mobilizáció. Akik részt vettek a Békemeneten, olyan energiatöltetet és pozitív információkat kaptak, amik megerősíti őket hitükben, hogy van értelme mindannak, amit képviselnek. Ekkora megmozdulásokat képtelenség mesterségesen létrehozni, ilyen tömegeket nem lehet lefizetni, ezek az emberek olyan lelki közösséget alkotnak, amely meg- és lefizethetetlen.

A teljes interjút itt olvashatják el.