A Jasna Góra-i pálos kegyhelyen október 24-én Arnold Chrapkowski generális áldotta meg a magyar hozzájárulással létrehozott Szent II. János Pál-kápolnát. Az ünnepi szertartáson jelen volt Juhász Ferenc miskolci plébános, az Adoremus liturgikus kiadványunk állandó szerzője. Személyes hangú beszámolóját adjuk közre.

1382-ben tizenhat pálos szerzetes elindul Magyarországról, hogy a lengyelországi Częstochowában megtelepedve létrehozzák azt a kolostort, ami azóta a lengyel vallási élet legjelentősebb központja. Sokan ismerik a magyar katolikusok közül is ezt a kegyhelyet, a pálosok által több mint hat évszázad alatt felépített csodát.

A közös katolikus hit, a múltban is és a jelenben is erősíti azt az egységet amely a lengyel és a magyar nép között kitapinthatóan érzékelhető. Nem kell jósnak lenni, hogy a jövőt is hasonlóan gondoljuk el. Néhány hete – éppen a Budapesti Eucharisztikus kongresszus zárómiséjének időpontjában – avatták boldoggá Stefan Wyszyński bíborost, aki a magyar Mindszenty bíboros sorsának lengyel alakja.

Ez a lengyel–magyar kapcsolat a napokban ismét újabb szállal kötődött egymáshoz. Október 24-én megáldották azt a kápolnát a Jasna Góra-i pálos kegyhelyen, amelyet a kolostoregyüttes egyik falrészében alakítottak ki, a gyóntató udvar kerengőjében. Hat alkalommal járt a szent pápa zarándokként a kegyhelyen – úgy döntöttek, hogy legyen ott egy modern kápolna is, amely az őt tisztelők számára készül. Marian Waligóra pálos szerzetes kezdeményezte, aki 2014–2020-ban a kegyhely igazgatója volt.

A Szent II. János Pál tiszteletére létesített kápolna oltárképét a kolostorban élő szerzetes festette. Az oltárt, az ambót, a sekrestye berendezését, valamint a tizennégy állomásból álló stációs szoborcsoportot Dobróka László pálos confrater és családja adományozta Magyarországról. A keresztút Varga Gábor, Dombóváron élő keramikus és szobrászművész alkotása.

Arnold Chrapkowski generális megáldja a kegyhelyet/Forrás/Magyar Kurír

Arnold Chrapkowski pálos generális megáldja a kegyhelyet/Forrás/Magyar Kurír

Az ünnepi szentmisét Arnold Chrapkowski generális mutatta be a kegykép előtt, melyet az országos lengyel TV1 közvetített.

A szentmise után, a kápolna megáldása előtt beszédben a generális utalt arra, hogy a lengyelek és a magyarok mindig egymást erősítve és egymás hitéből erőt merítve álltak helyt Európa viszontagságos időszakában, így ma is.

A lengyel–magyar összetartozás jeleként a krakkói Irgalmasság bazilikája alatt található Communio Sanctorum magyar kápolna mellett most Częstochowában is létesült egy olyan szakrális tér, amelyet fontos lesz magyar zarándokoknak látogatni. A közel hatszáznegyven évvel ezelőtt, tizenhat magyar pálos szerzetes által alapított kolostor ismét gyarapodott. Köszönet érte!

Forrás és kiemelt kép: magyarkurir.hu