Saját kulturális identitásunk megerősítésének is fontos pillanata ez – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Magyar Állami Operaház Eiffel Műhelyházának ünnepi megnyitóján hétfő este Budapesten.

Kiemelte: az Eiffel Műhelyház az évtized egyik legnagyobb kulturális fejlesztése a fővárosban és az országban. Az a több mint 33 milliárd forintos beruházás, amellyel a műhelyház összesen 33 ezer épített négyzetmétere és háromhektáros parkja megújult, az első fontos lépés – hangsúlyozta, hozzátéve: ehhez társul hamarosan a Közlekedési Múzeum és egy felsőfokú könnyűzenei oktatóközpont is.

Az Eiffel Műhelyház nagy lehetőséget nyit meg az operajátszás számára, szintet léphet, magasabbra emelkedhet a nemzetközi mezőnyben is – mutatott rá. Mint mondta, a mostani kultúrtörténeti esemény jelentősége abban rejlik, hogy az Eiffel Műhelyház átadásával nem csupán a több mint 200 éves magyar operakultúra és a magyar művészek előtt tisztelgünk, de saját kulturális identitásunk megerősítésének is fontos pillanata ez.

Tíz év alatt Magyarországon sok minden megváltozott, a magyar kultúra is megerősödött – hangsúlyozta, hozzátéve: tíz  év alatt a kulturális területre fordított kiadások összege 51 milliárd forintról 550 milliárd forintra nőtt, a kulturális tevékenységek és szolgáltatások támogatása 74 milliárd forintról 567 milliárd forintra növekedett.

A miniszter emlékeztetett: az elmúlt évtizedben a fővárosban emblematikus épületek újultak meg, többek között az Országház, a Széll Kálmán tér, a Kúria épülete, az Erkel Színház, a Pesti Vigadó, a Zeneakadémia és a Budai Vigadó is, és folyik a Budavári Palota rekonstrukciója.

Baán László, az Opera beruházásaiért felelős miniszteri biztos szavait Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója tolmácsolta. Mint üzente, tartsuk meg az országépítők korát, legyenek álmaink, terveink a jövőről, alkossunk csupa olyan helyet, ahol sok-sok év múltán a következő nemzedékek is jól érzik magukat, belelátva  a maguk  történetét.

Őrizzünk és teremtsünk, maradjunk azok, akiknek lenni érdemes, építő magyaroknak – tette hozzá.

Forrás: MTI/MN
Kép: MTI/Mohai Balázs