Nemrégiben adtunk hírt arról, hogy a Lungodrom roma szervezet csatlakozott a Békemenethez. Ugyanezt tette a Roma Szeretetszolgálat is,melynek alapító elnöke, ifj. Rostás-Farkas György levélben értesítette szándékukról a Civil Összefogás Fórum alapító elnökét, Csizmadia Lászlót. Alábbiakban közöljük üzenetüket.

„Tisztelt Elnök Úr!

Ezúton is engedje meg nekem, hogy egy nagyon fontos ügy miatt zavarjam önt! Mint felelős roma vezető támogatásomról-támogatásunkról szeretném önt biztosítani és a Civil Összefogás Fórumát! Nagyon fontos kezdeményezésnek tartom a békemenet megrendezését ön, és az alapítvány részéről!

Kezdeményezéséhez ezúton is sok szeretettel gratulálok!

Erkölcsi felelősségemnek érzem, hogy felemeljük és megmutassuk mi, cigányok is a hangunkat azoknak az embereknek és csoportoknak, akik lejárató kampányt folytatnak Szeretett Hazánk és Hazaszerető miniszterelnökünk, Orbán Viktor ellen, valamint akiknek ehhez a szörnyű 2006-os brutális Gyurcsányi terrorhoz közük volt és asszisztáltak hozzá.

Magyarországot támadó és lejárató kampány megelőzése és visszaszorítása érdekében hoztam létre a Roma Media Center-t Az Álhírek Ellen új hírportált, aminek a kiadója a Roma Szeretetszolgálat. A békemenetet illetően természetesen a Roma Szeretetszolgálat is részt vesz a megemlékezésen.

Minden erőnket bevetve fogjuk természetesen jövőre is szeretett Miniszterelnökünket és a Fidesz-Kdnp kormányunkat, támogatni és hirdetni ahogy ezt eddig is tettük!

Menedzsmentünk már értesítette a Budapesti és vidéki romákat a megemlékezésről. Rengeteg visszajelzést kaptunk, a vidéki cigányoktól, hogy jönni fognak a békemenetre…

Baráti üdvözlettel kívánok önnek sikeres munkájához sok erőt és nagyon jó egészséget!

Ifj. Rostás-Farkas György elnök, újságíró, Roma Szeretetszolgálat”

A Roma Szeretetszolgálat felhívása a Békemeneten való részvételre:

„A Roma Szeretetszolgálat is csatlakozik a Civil Összefogás Fórum által szervezett Békemenethez. A Roma Szeretetszolgálat a 2006-os tüntetésen résztvevő és maradandó fogyatékosságot elszenvedőkre szeretne megemlékezni, hogy soha többé ne fordulhasson elő ilyen szörnyű tett, ami Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök irányítása alatt történt hazánkban.

Soha többet Gyurcsány, Soha többet baloldal!

Mi nemet mondunk a gyűlöletre, a megfélemlítésre és a megnyomorításra! Mondj te is nemet és gyere a békemenetre!

Mindenkit várunk sok szeretettel!

Gyertek Romák!

Mangav tumen romale shavale taven majbut zhene!

Ashen Devlesa, Baxtalo Drom!”