Mint az közismert, a parlamentben megszavazták a héten Szabó Tímea 9,6 millió forintos büntetését. A döntés indoklása szerint a Párbeszéd frakcióvezetője figyelmen kívül hagyta a képviselői vélemények kifejezésének módjára, helyére és idejére vonatkozó házszabályi rendelkezéseket, cselekménye miatt az ülés rendes menete is megakadt, hátráltatta és zavarta az – éppen az ő felvetéseire választ adó – államtitkári felszólalást.

„Nagyon köszönöm, köszönjük a felajánlásokat, igazán jó látni, hogy ebben is ilyen erős összefogás van!” – írta közösségi oldalán a büntetéssel kapcsolatban Szabó Tímea. A képviselő a bejegyzésben szavazói segítségét kérte. Mint fogalmazott, akár az is hatalmas segítség, ha „csak pár ezer forinttal is” támogatják őt, mert ezzel is segítik „az orbáni elnyomás és az elhallgattatás elleni harcunkat”.

Forrás: Vadhajtasok.hu

2022 plusz:

Hiába a szemtelenség is egy idő után virtussá válik, ugyanis nem ez az első eset, hogy jómódban lévő parlamenti képviselő koldul. Nyilván az adakozók jövedelme meg sem közelíti a képviselő asszony jóval a millió feletti tiszteletdíját, de abból érzékelhetően nem kívánja finanszírozni a hebrencskedését. De ha már a képviselő volt olyan bátor, hogy ordibálásával megszegte a házszabályt, akkor legyen bátorsága ahhoz is, hogy személyesen lejmoljon, vagyis álljon ki a parlament elé, vegye kezébe a kalapját, ha pedig ez nem megy, akkor vegye kalapját.