Volner János szerint (is) nevetséges abszurditás úgy jobboldaliságot és konzervativizmust hirdetnie Márki-Zay Péternek, hogy a remélt kormányának apparátusát a DK, az MSZP és Momentum globalista utódkommunistái és szélsőliberálisai alkotnák, míg mögötte gyakorlatilag semmilyen párt nem áll.

Ezt úgy látszik, Gyurcsány Ferenc is így gondolja, hiszen az előválasztást értékelő beszédében arra utalt, hogy

„majd ha többségük lesz a parlamentben, megválasztják a kormányfőt”.

Egy szóval sem mondta, hogy az előválasztást megnyerő Márki-Zay Péterre gondolt. Márki-Zay Péter ezzel életveszélyes játékba kezdett, hiszen egyáltalán nem népszerű a baloldali összefogásban sem, már most rengeteg a haragosa házon belül is. Hogy miért?

Volner János elmondja az alábbi videóban!