Mondják, hogy nem túl bölcs dolog attól várni a probléma megoldását, aki előidézte. Márpedig előválasztási eufória ide, zayos siker oda, az ellenzéki oldal politikai realitása jottányit sem változott. A lábszag szempontjából ugyanis teljesen mindegy, hogy szattyánbőrt vagy mamuszt húzunk az inkriminált testrészre.

Tény, hogy a hazai ellenzék örvend és lássuk be, van is rá okuk: rendeztek egy választást, amelyet végre megnyerhettek. Ezen túl azonban alig akad közös nevező, egyet kivéve: O1G, alkotmánypuccsal fűszerezve. Tán egy csipetnyit kevesebb ez, mint ami elvárható volna egy kormányképes elrendezéstől, de hát mindenki abból főz, ami van. Kár, hogy erről az alapvetésről sokan hajlamosak megfeledkezni.

Ezzel pedig el is érkeztünk a lényegi kérdéshez, hogy tulajdonképpen ki az ellenzék erős embere, ki mondja ki a végső szót? Márki-Zay Péter, az előválasztás outsider nyertese? Vagy Gyurcsány Ferenc? Dobrev Klára és a DK? A Jobbik és a DK? Márky-Zay, Karácsony és a parlamenti küszöb alá zsugorodott törpepártok? Vagy az összefogás egésze? Létezik egyáltalán olyan?

Tudom, kissé zavaros, de legalább jó lehetőség arra, hogy mindenki saját ízlésének megfelelően láthassa belé, amit szeretne, függetlenül a realitásoktól. Ennél jobb alkalom tán sosem adódott még a vágyvezérelt vélemények kifejtésére, s az ellenzék sajtómunkásai, akárcsak politikusai, ki is használják ezt.

Dobrev Klára például sok egyéb mellett azt találta mondani az Egyenes Beszédben, hogy a DK-nak egymillió szavazója van. Figyelemreméltó megállapítás ez, bár kissé nagyvonalúnak tűnik annak tükrében, hogy az előválasztás második fordulójában 656 743 érvényes szavazatból mindössze 284 430-at sikerült begyűjtenie. Szóval én készséggel elhiszem, hogy a DK immár egymillió szavazót számlál, kérdés, hol rejtőzhet a hiányzó 715 570?

Aztán itt van férjurának a minapi nyilatkozata, amely könnyen értelmezhető eufemizmusként arra vonatkozóan, hogy őkelme bizony vonakodik elismerni Márki-Zay győzelmét, illetve egy tavaszi siker esetén a neki szavazott országlást.

„Valójában parlamenti helyekért küzdünk, és ha többségünk van a parlamentben, akkor majd mi választhatunk kormányfőt. Először parlament, először többség, aztán majd kormányfő. Ez a sorrend.”

Mondjuk, ezt az ellenzéki szavazókon kívül eddig mindenki tudta, s bizonyára közülük is jó páran, kivéve azokat, akik az előválasztásról eddig azt hitték, hogy akire behúzzák az X-et, az máris kihajítja Orbán Viktort a Karmelita ablakán. Most viszont, hogy Feri szavakba öntötte a valóságot, az sajátos színezetet kapott, amolyan fenyegetés jelleget. Mondhatnánk, üdítő, hogy ezúttal nem a jobboldalt ijesztgeti.

Szóval téved, aki úgy véli, hogy Márki-Zaynak sikerült az, amibe 2010 óta beletörött a Jobbik, az LMP, a Párbeszéd, az Együtt és a Momentum bicskája is: legyőzni Gyurcsány Ferencet és a DK-t. Mert nem sikerült. Márki-Zay a DK miniszterelnök-jelöltjét győzte le, és ez nem ugyanaz. Ahhoz, hogy valaki legyőzze a DK-t, el kell érnie, hogy a DK szavazói immár rá szavazzanak, és ne a DK-ra. A DK jelöltjei helyett pedig saját jelölteket kellene állítania, a saját pártjából. Ja, hogy az nincs? Hát nincs.

A DK Gyurcsány Ferenc vezetésével holtsúly az összefogás számára, s ezen Dobrev Klára megvilágítása sem segített, sőt. A 2010 előtti árnyak egyszerre húzzák le és nyomják agyon az összefogást, miközben a régmúlt túlélői ádáz pozícióharcot vívnak konkurenseikkel, az új esélylesőkkel. A megtisztulás még várat magára, bár egyre inkább tűnik úgy, hogy csak kihalásos alapon történhet meg, ha egyáltalán.

Megjegyzem, a Fideszt ért vádak közül messze a kedvencem, amely szerint a kormánypárt rendre a saját embereit hozza helyzetbe. És ez mennyire felháborító. Annyira. Bezzeg az ellenzék! Elég csak szétnéznünk a Városházán, s láthatjuk, Karácsony nem a (Gyurcsány) saját embereit vette maga mellé, hanem a politikai ellenfeleiét. Mert a világon mindenhol így szokás: ellenfeleinkre bízzuk a kulcspozíciókat, bizalmasainkat meg önmérsékletre intve elküldjük a bányába szenet fejteni. Imádni valóak, na.

Mindez azonban nem változtat a lényegen, azon, hogy sok lúd disznót győz, márpedig vélhetően a DK-é lesz a legnagyobb parlamenti frakció az ellenzék oldalán. Nem kell továbbgondolni. Ennek vesztesei elsősorban az ellenzék azon szavazói, akik valódi változásra vágynak, de vesztese a teljes magyar társadalom is, amely megérdemelne végre egy tisztességes ellenzéket. Egy olyan ellenzéket, amely ismeri a nemzeti minimum fogalmát, rendelkezik önálló gondolatokkal, valódi alternatívát képes felmutatni, nem akarja megerőszakolni a jogállamot, vagy ikonikus főpolgármesterével megszüntetni a jobbra szavazókat.

Mindannyiunknak jót tenne egy ilyen ellenzék.