Több fővárosi cég egykori dolgozója cáfolta lapunknak Mártha Imre, a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. vezérigazgatójának állítását, miszerint az új fővárosi közműholding létrehozása miatt, osztályvezetői szint alatt senkit sem bocsátottak el.

A lapunknak nyilatkozó volt munkatársak szerint a vállalatok összevonása miatt sokan kényszerültek elhagyni a pályát. Volt, akit számkijelzés nélkül hívogatott és fenyegetett a főnöke, mielőtt kirúgta. A panaszok a városvezetésig is eljutottak, de nem történt semmi.

Mint ismert, a Fővárosi Közgyűlés tavaly decemberben döntött a közműholding létrehozásáról: szeptember 1-jétől a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF), a Főkert, a Budapesti Temetkezési Intézet, a kéményseprést végző Főkétüsz és a Főtáv beolvadt a Budapesti Közművek Zrt.-be. Információink szerint a tavaly decemberi döntés óta az egykor önálló közműcégektől folyamatosan távoznak az alkalmazottak – nem önszántukból, hanem kényszerből.

Forrrás: kemenyzrt.hu/illusztráció

Forrás: kemenyzrt.hu/illusztráció

Egyikük, Kabai László mester képesítésű kéményseprő harminc évig dolgozott a Főkétüsz Fővárosi Kéményseprőipari Kft.-nél. A mestermunkás a Magyar Nemzetnek elmondta: rengeteg pályaelhagyót eredményezett a vállalatok összeolvasztása.

– A Főkétüsznél is kevés számú mesterember dolgozott, most még kevesebben maradtak. Amikor az átszervezések történtek, felajánlották, hogy a katasztrófavédelem vagy az új holding átvesz bennünket. Majd kiderült, hogy ez csak a papírokon volt így, állásinterjúkra kellett mennünk, ahol többünket elutasították. Ráadásul anyagi érdeksérelem is közrejátszott, a katasztrófavédelemnél például többeknek nettó nyolcvanezer forinttal kevesebb fizetést ajánlottak a korábbi járandóságuknál. Ezért sokan a magánszektorban keresték tovább a boldogulásukat – mondta a mesterember. Kabai azt is hozzátette: sok család élete omlott össze, mert a keresőknek évtizedeken át nemcsak biztos munkahelyük volt, hanem hivatásuk is, és onnan is terveztek nyugdíjba vonulni.

Csalódott vagyok, mert még Tarlós István korábbi főpolgármester a vállalat stabilitását ígérte nekünk, és azt, hogy hosszú évekig lesz biztos állásunk. Ezért is ért bennünket hideg zuhanyként, hogy beolvasztják a holdingbe a kéményseprőipari vállalatot – idézte fel Kabai László, aki azóta több társával együtt saját vállalkozást indított.

A Fővárosi Közterület-fenntartó egykori dolgozójának, K. Attilának azért kellett távoznia, mert megfogalmazta szakmai aggályait a vezetőjének. A korábban a tartályellátó csoportnál dolgozó férfi is megerősítette lapunknak: nem igaz, hogy egyszerű munkavállalókat nem küldtek el, tudomása szerint a közterület-fenntartótól is számos alkalmazottat bocsátottak el.

Tavaly tavasszal még meghallgatták észrevételeimet az FKF vezetői, és azok kivizsgálást is ígérték, de ebből végül nem lett semmi. Majd ugyanabban az évben, szeptember végén a munkáltatói jogkört gyakorló gazdasági vezetőm burkoltan megfenyegetett, ha nem lépek ki önszántamból, nem tudja garantálni a testi épségemet, mert az ellenőrzések során több járat is megbukott azon, hogy az 1,1 köbméteres zöld konténereket szabálytalanul ürítik – idézte fel. K. Attila szerint az őt ért fenyegetésekkel az FKF vezetői érdemben nem foglalkoztak, mint ahogy a Főpolgármesteri Hivatal sem. Majd 2020 decemberében számkijelzés nélkül kezdték ismeretlenek hívogatni a magántelefonszámán, vélhetően azért, hogy megfélemlítsék, ezért még abban a hónapban feljelentést tett a rendőrségen.

A rendőrségi nyomozás során a telefonszolgáltatót adatszolgáltatásra kötelezte a rendőrség és kiderült, hogy D. I., a munkáltatói jogkört gyakorló, gazdasági vezetőm a saját, feltöltőkártyás mobiljáról hívogatott számkijelzés nélkül, sokszor késő esti időpontokban, és rá egy hónapra a munkaviszonyomat is ő szüntette meg. Mivel a telefonhívások csak néhány napig ismétlődtek, ezért a rendőrség lezárta a nyomozást, mert a zaklatás nem volt folyamatos – mondta lapunknak az állásából elbocsátott férfi, aki rámutatott: a közterület-fenntartónál történt zaklatásos esetek nem érték el a városvezetés ingerküszöbét, holott ő Karácsony Gergely főpolgármesternek is jelezte azokat.

Megkerestük az ügyben a Budapesti Közművek sajtóosztályát, válaszukban megismételték Mártha Imre vezérigazgató kijelentését, miszerint a BKM megalakulásával összefüggően osztályvezetői szint alatt senkit sem bocsátottak el, és minden, ezzel ellentétes állítást határozottan visszautasítottak.

Forrás és kiemelt kép és teljes cikk: magyarnemzet.hu