Amelyik nemzet a múltját nem ismeri, az a jelenét sem érti, s a jövőjét meg nem teremtheti!”
Európának szüksége van Magyarországra … amely soha nem hagyta magát legyőzni.

Szent Imre (1000/1007 – 1031)

Adódik a kérdés, hogy kerül a női szentek közé Szent Imre herceg? Nem szűzies élete, nem Árpád-házi eredete, nem az Árpád-ház jó híre-neve, hanem a magyar szenteknek Európában betöltött szerepe okán kerül az élre. Legyen szó akár a férfi, akár a női szentekről. Úttörő személyisége miatt említsük meg az ifjú herceg rövid életének kisugárzását. Itt most nem a szüleiről, tanítóiról, az udvari környezetről, halálának körülményeiről ejtünk szót. Egy olyan jelenségre utalunk, ami bár vitákat vált ki, de az, hogy száz éve foglalkoznak vele a történészek, nyelvészek, hittudósok, festőművészek, arra bizonyíték, hogy van alapja a feltevésnek.


A bizonyítékot – ami sokkal részletesebben leírja a magyar szent ismertségének és népszerűségének történetét – az Egyesült Államokban élő Dr. Balogh Sándor professzor kutatásai alapján fogalmazódott meg. Azt szinte mindenki tudja, hogy Amerikát a firenzei csillagászról, Amerigo Vespucciról nevezték el. Ő volt az, aki rájött, hogy ez a földrész nem India, hanem ez egy „új világ”. Ez a név azonban nem illett egy földrészhez. Ezért Martin Waldseemüller 1507-ben a firenzei földrajztudósról az Amerika nevet adta az európaiak által újonnan megismert földrésznek. Eredetileg a név csak Dél-Amerikára vonatkozott, de 1538-ban Gerard Mercator földrajz szakértő Észak-Amerikára is alkalmazta az Amerika nevet.


Azt azonban már kevesebben tudják, hogy a firenzei földrajztudós neve honnan, kitől származik. Röviden fogalmazva nem mástól, mint a magyar Szent Imréről kapta nevét a Vespucci család számos tagja. (Imre – Emericus – Amerigo). Ez első közelítésben egy szójátéknak is felfogható, ám a témával foglalkozó kutatók ennél mélyebbre ástak.

John Noll érsek, a Fort Wayne-i egyházmegye püspöke írta 1931-ben: Szent Imre népszerűsége nőtt a korabeli Európa ifjúsága körében, s Európa
fiatalságának védőszentje lett Sanctus Emericus (Americus) név alatt. Mikor Amerigo Vespucci született, ügyvéd apja, egy firenzei nemes szándékosan
választotta Szent Imrét harmadik fia égi patrónusának. Olasz változatban ezért Amerigonak nevezte.

Dr. Howard V. Harper veti fel újra, majd válaszolja meg a kérdést: Annak idején sok olasz szülő nevezte el fiúgyermekét a 11. századbeli magyarról, Szent Imréről. Imre latinul Emericus, aminek az olasz formája Amerigo. Amerigo Vespucci apja és nagypapája is Amerigo volt, Amerigho et Matteo di ser Nastagio di ser Amerigho Vespucci.” Tehát nem csak a „mi Amerigónk” használta, hanem már nagyapja is, továbbá nem csak a keresztlevél szerint, hanem ez a név szerepel a nagypapa sírkövén is!

Papp György hamiltoni plébános 1968-ban “Magyar királyfi nevét viseli Amerika” című tanulmányában hiteles fényképekkel kimutatta, hogy a Firenze
melletti Settignano Szent Martino a Mensola templomának három részes főoltára képén Szűz Mária mellett Szent Guiliano /Juliánus/ és Szent Amerigho /Imre/ áll. A kezében liliomot tartó kép a magyar Szent Imrét ábrázolja, ami a kép alatti szövegben is olvasható: …Sco Amerigho D’Unghera MCCCXXXXI ottobre. (Megjegyzendő, hogy az oltárkép megrendelője is Amerigo volt, aki a saját  védőszentjét festtette meg. Ez is a név gyakoriságára és népszerűségére utal. A középső alkotáson Szent Julianus előtt a megrendelő, Amerigo Zati térdepel.)

A nagyméretű oltárkép alatt kisebb méretben öt festmény látható. Jobbról a második kép a legendából vett esetet ábrázolja, mikor Szent István az ajtóból lesi ahogy fia Imre és felesége Gizella térdepelve imádkoznak.


Ebből az is kiderül, hogy nem az oltárkép okozta az Amerigo név elterjedését, hanem attól függetlenül, a nevet már korábban is használták és tudták, hogy ki
volt Szent Imre. Legalább is Firenzében és környékén, ami magyarázza az oltárkép témájának történetét.

Skóciai Szent Margit (1046-1093)

A közel ezeresztendős történet a keresztény magyar államalapítás idejére nyúlik vissza. Az Árpád-házi oklevelek egyike utal arra, hogy a mai Mecseknádasd
határában állt a „britek földje”. A főút mellett látható Árpád-kori kápolnát talán éppen ezen a területen építették fel. (A temetőben levő kápolnához fűződik egy legenda, ami szerint Szent Imre nem a bihari erdőben, hanem itt, ezen a helyen vesztette életét, 1031-ben.)

A Mecseknádasdon álló Szent György templomban látható egy festmény, ami Skóciai Szent Margitot ábrázolja. Felvetődik a jogos kérdés, hogy kerül erre a tájra egy skóciai szent?

1016-ban a dánok elűzték trónjáról a britek királyát, Vasbordájú Edmundot, aki a döntő csatában életét vesztette. Kiskorú fiait – Edmundot és Edwardot – kimenekítették a szigetországból, akik azonban sem édesanyjuk svéd udvarában, sem Kijevben, sem Krakkóban nem leltek menedékre. Szent István magyar király fogadta be őket – mint oly sok más menekülő európai trónörököst – Esztergomba. A király a hercegek számára a Mecsek lábánál jelölt ki egy birtokot, ahol rangjuknak megfelelő életet élhettek. Az egyik fiú korán meghalt, a másik – talán Edmund? – feleségül vette István unokáját, más feltételezések szerint a lányát, Ágotát. Lakhelyük Nádasd, illetve a település melletti Rékavára lehetett. A királyi párnak itt született meg a három gyermeke: Margit, Krisztina és Edgár. A gyermekek a bencés rend szigorú, de igazságos és hasznos nevelésében részesültek (ora et labore), az „imádkozzál és dolgozzál” szellemében, amit aztán később Angliában kamatoztattak. Apjukat, a korábban elűzött Edmundot ugyanis 1057-ben visszahívták a szigetországba, ahová magával vitte gyermekeit is. Margit ekkor már tizenkét éves értelmes és szép teremtés volt. A családfő a partraszállás után – tisztázatlan körülmények között – életét vesztette. A gyermekek azonban eljutottak az angol királyi udvarba. Ebben az időben ott tartózkodott „Véreskezű” Malcolm, a skót trónörökös, aki harcban állt a Shakespeare-drámából ismert Macbeth trónbitorlóval. Macbeth 1057-ben a döntő csatában elesett.

Malcolm meglátva, majd megismerve Margitot, megkérte a kezét. A tapasztalatlan fiatal lány csak anyja biztatására mondott igent. Ez a házasság, amit 1069-ben kötöttek meg, Margit számára megteremtette az első, nagy jelentőségű hitbéli feladatot.

Mint királyné, Margit bele tudott szólni az udvar, a család, az ország, de  elsősorban férje dolgaiba. Sikerült részben megváltoztatnia a durva skót szokásokat, a véres leszámolásokat. Elérte azt is, hogy a skót egyház megtartsa első zsinatát. Ezen többek között olyan törvények születtek – Margit hatékony közbenjárására –, ami a békére, Jézus tanításaira, a család fontos szerepére tanította a környezetét és az egész népet. Megismertette Skóciát a római katolikus liturgia alapjaival, amelynek gyökerei a Mecsek békés világába vezetnek vissza.

Margit részt vett az éles teológiai vitákban is. Ezek lényege a bűnbocsánat bevezetése volt a skót egyház gyakorlatába. Margit a bencéseknél tanultak
alapján bizonyította a Szentírás szavait, mely szerint mindenki követ el bűnt, de ha azt őszintén megbánta, akkor nem elítélni, hanem megbocsátani kell neki.

A királyné terveit tettek követték. Templomok, kolostorok, iskolák emelkedtek országszerte. Segítette a szenvedőket, éhezőket, s ezzel példát mutatott
környezetének, skót népének.

Margit a házasságában nyolc gyermeket szült, hat fiút és két leányt. A királyné azáltal, hogy egyik lánya, Matild I. HenrikhezHódító Vilmos fiához – ment feleségül, „minden angol királynő anyja” lett.

A királyné 1093. november 16-án, 47 éves korában távozott az élők sorából. Férje, Malcolm és legidősebb fia néhány nappal korábban estek el egy csatában.
Edinburghtól néhány kilométerre, a Szentháromság bencés kolostorban temették el őket, amit Malcolm alapított.

Margitot már röviddel halála után szentként tisztelték, s 1261-ben IV. Ince pápa ünnepélyes keretek között hivatalosan is szentté avatta. Az angol reformáció véres, romboló eseményei miatt a katolikus királyné és Malcolm király földi maradványait Spanyolországba menekítették, s az Escorialban temették el. Később, amikor lehetett, visszahozták hamvaikat a skót földre. Margitot 1669-ben Skócia védőszentjévé emelték. Háromszáz évvel később, 1969-ben Margit ünnepét június 10-éről november 16-ára, halálának napjára helyezték át.

Árpád-házi Szent Piroska (1088-1134)

László király (1077-1095) két alkalommal nősült. Az első feleségéről nem tudunk semmit, talán csak annyit, hogy egy magyar főúr lánya lehetett, akinek még a nevét sem tudjuk. Azt azonban feltételezhetjük, hogy elődeivel – Szent Istvántól kezdve I. Béláig – ellentétben magyar feleséget választott, ezzel is jelezve az ősi szokásrendhez történő igazodást. Ebből a házasságból született egy lány, akinek szintén nem ismerjük a nevét. Azt azonban tudjuk, hogy Jaroszláv rusz herceg vette feleségül.

A magyar király újra megnősült, ezúttal azonban már a politikai érdekek is szerepet játszottak választásában. Ez természetesen egybeesett a Magyar Királyság érdekeivel, hiszen László király mind a magyar, mind az európai viszonyokat figyelembe véve, nagyon nehéz helyzetben találta magát. Amikor
trónra lépett, Európában a pápaság és a császárság vívta hatalmi harcát, 1077-ben zajlott például a Canossa-járás. A belpolitikában is káosz uralkodott. Lászlónak számolnia kellett Salamon támadásaival, a gazdasági nehézségekkel, a pártoskodó főurakkal, az ország belső biztonságát veszélyeztető kóborlókkal, a keleti és déli határt folyamatosan támadó kunokkal, besenyőkkel. Ebben a helyzetben esett a választása a sváb Rheinfeldi Adelheidre. A német belviszályban IV. Henrik császár ellen fellépő sváb Rheinfeldi Rudolf lányát vette László feleségül 1079-ben.

Ebből a házasságból született meg 1088-ban Piroska, aki a királyi pár egyetlen gyermeke volt. Az Árpád-házi hercegnő legismertebb képe a bizánci Hagia
Sophia valaha keresztény székesegyház falán látható mozaikkép. (A kereszténység egyik főtemplomát Erdogán török államfő a közelmúltban mecsetté nyilvánította, így a mozaikkép a jövőben a keresztény hívők és a turisták elől zárva lesz. Az iszlám nem tűri az arckép ábrázolását. Már az is eredmény volt, hogy nem verték le a mozaikot, csak letakarták.)

Az arany mozaikkép Piroskát, görög nevén Eiréne császárnét ábrázolja. Középen Szűz Mária a kis Jézussal a kezében, a bal oldalon pedig II. Komnénosz János császár látható, amint adományt nyújt át Máriának, az Isteni Bölcsesség megtestesítőjének. Szent László lánya, Piroska a Bizánci Birodalom legnagyobb tiszteletnek örvendő császárnéja lett. Piroska Magyarországról, Mária országából érkezett Mária városába. Édesapja halála után egy ideig Könyves Kálmán udvarában élt, majd a bizánci trónörökös hívására érkezett az Aranyvárosba.

Bizáncban 1105-ben kötött házasságot a bizánci császárral. János 1118-ban foglalhatta el a császári trónt. A császárné felvette az Eiréné, (Béke) nevet, amire
Piroska egész lényével rászolgált. A császári pár házasságából nyolc gyermek született. Közülük ki kell emelni Manuelt, aki a Bizánci Birodalom legnagyobb császára volt. Szent László tehát nemcsak az egyik legjelentősebb magyar uralkodó – a táltoskirály – volt, hanem a keleti nagyhatalom kiemelkedő császárának nagyapja is. Eiréné gyermekei gondozása mellett 1130-ban egy templomegyüttest is alapított, amely magába foglalt három Isten házát, két kolostort, egy kórházat, egy idősotthont, árvaházat és egy rokkantaknak szánt menhelyet. Ez a Pantokrát-monostor volt a tökéletes kifejezése Piroska embereket segítő akaratának, küldetésének. Többek között ez is magyarázza, hogy Eirénét miért avatták szentté, s hogy miért volt népszerű és nagy szeretetnek örvendő személy.

Amikor a szentéletű császárné belépett a kolostor szerzetesi rendjébe, a Xéné (Idegen) nevet vette fel. Ezzel azt fejezte ki, hogy még a hívő keresztények, s
velük együtt ő maga is idegen e földön, s a mennyei atya országába vágyódnak vissza.

A görögkatolikus és ortodox egyház augusztus 13-án ünnepli Piroska (Eiréné) napját, amely ünnepnapot a római katolikusok is átvettek. A bizánci környezetére, az egész keleti egyházra nagy hatással volt Eiréné, de legjobban az Árpád-házi királylányokra hatott, amikor Piroska lelkisége, tanítása testet öltött rokonaiban. Elsősorban Szent Erzsébet és Szent Margit, továbbá a latin egyház számos más tagja merített abból a hitből és szeretetből, amit Szent László király lánya, Szent Piroska sugárzott magából.

Árpád-házi Szent Erzsébet (1207-1231)

Szent Erzsébetről büszkén mondjuk, mondhatjuk – mi magyarok –, hogy Szűz Mária után ő a katolikus világ második legismertebb és legnépszerűbb női
szentje. Erre egész életével, adakozásaival, egyszerűségével és tegyük hozzá szenvedéseivel rá is szolgált.

Születésének dátuma szinte biztosra vehető, hogy 1207, a születés helye azonban vitára ad okot. (Tegyük hozzá, a nagy jelentőségű személyiségek esetében
gyakran előfordul. hogy több város, illetve település is harcol azért, hogy bizonyítsa, az ő szülöttjük a vitatott személy.) Erzsébet esetében Sárospatak, Óbuda és Pozsony verseng azért, hogy a világhíres szentet a maguk szülöttjének mondhassák.

Sárospatakon a Vártemplom szomszédságában áll az a ház, ami a legelfogadottabb – a kutatási eredmények alapján –, hogy Szent Erzsébet szülőházának tekinthessünk. A Vártemplom – a bazilika rangot is megszerző – római katolikus templom keleti falánál áll egy szekrényke, ami Szent Erzsébet ereklyéit tartalmazza. A szent koponyacsontjának és brokát-selyem ruházatának egy-egy darabját rejti az ereklyetartó. Ez minden évben csak egyszer, Pünkösd
második napján, Erzsébet szentté avatásának évfordulóján látható.



Pozsony is magáénak vallja Erzsébet születésének helyét, s a Várkertben álló szobor is ezt látszik igazolni. A szlovák alkotás egyetlen szépséghibája, hogy a
tájékoztató táblák egyikén sem szerepel sem idegen, sem magyar nyelven Szent Erzsébet hovatartozása. Így a gyanútlan külföldi látogató ennek alapján soha nem fogja megtudni, hogy Szent Erzsébet magyar királylány volt.

Erzsébet 1207-ben, II. András király és Merániai Gertrúd lányaként jött a világra. Testvérei közül ki kell emelni Bélát, aki később, a mongoljárás után a „második honalapító” jogos címét érdemelte ki. A család a gyermeket már kislány korában odaígérte Moráviai Hermann thüringiai grófnak, aki ekkor még szintén gyermekkorban volt. Erzsébetet már négyéves korában Thüringiába költöztették, hogy megismerje az ottani életet, a nyelvet, a szokásokat. A jólelkű, szelíd gyermek sok negatív élményt, megaláztatást élt át Wartburg várában.

A házasság megkötése előtt azonban tragédia történt, mert 1216-ban meghalt Hermann, Árpád-házi Erzsébet jegyese. Ezért a szülők úgy döntöttek, hogy
Erzsébet Hermann öccsével, Thüringiai Lajossal kössön házasságot. A házasságkötésre 1221-ben került sor. Erzsébet már ekkor is számos jelét mutatta annak, hogy életét inkább Istenhez kötötte, mint férjéhez. Lajos ezt viszonylag jól tűrte, szelíd, jólelkű ember volt. Egybekelésük szerelmi házasság volt, Lajos mindenben kiállt felesége mellett. Erzsébet egy fiúnak és két lánynak adott életet.

1227-ben azonban Lajos is meghalt. Részt vett az ötödik keresztes hadjáratban, ahol egy járvány áldozata lett. Erzsébet a hírek szerint két napig élő halott volt a tragikus hír hallatán, mert annyira szerette férjét. Erzsébet nem maradhatott tovább a várban, ahol magára maradt apró gyermekeivel. Egyre több támadás, sértés érte, kiforgatták vagyona nagy részéből. Erzsébet visszavonult Eisenbachba, ahol egy ferences szerzetes lett a lelki vezetője. Lemondott a világi életről, maradék vagyonából menhelyet alapított a szegények részére, s ő maga gondozta a betegeket, nyomorúságban élőket. Gyermekeit magával vitte, de senki nem merte befogadni őket, így nagy szegénységben éltek.

Erzsébetet legtöbbször a kötényében rózsákkal ábrázolják. A legenda szerint férje halála után továbbra is gondoskodott a szegényekről. Egy alkalommal
éppen a kapu felé tartott, kötényében ennivalóval, amikor sógorával, Henrikkel találkozott az udvaron. Az kérdőre vonta, hogy mit visz a kötényében, s ő azt
felelte, hogy rózsákat. Kinyitva a kötényét, valóban illatos rózsák voltak abban. A csoda üzenete, Isten nem akarta, hogy Erzsébetet hazugságon érjék.

A pápa Konrád mestert nevezte ki Erzsébet lelki vezetőjévé, aki nagyon mostohán bánt vele, néha még meg is korbácsolta. Ez az életmód felőrölte
egészségét, s a 24 éves Erzsébet 1231. november 19-én elhunyt. Ez a nap ma is Erzsébet ünnepnapja. A ferences templomban már a ravatalánál csodák történtek. Erzsébet népszerűsége olyan gyorsan nőtt, hogy IX. Gergely pápa 1235 pünkösdjén szentté avatta. Jelképes tárgyai, amivel ábrázolják: rózsák, kenyér, gyümölcs, korsó, kenyeres tál. Tisztelete a világ számos helyén elterjedt, Európától kezdve Dél-Amerikáig.

A kassai Szent Erzsébet dóm a Kárpát-medence egyik legszebb alkotása, amit a világhírű magyar szent tiszteletére építettek fel. Az első román kori Isten háza még egy plébániatemplom volt, amely 1378-ban leégett. Az új, nagy területű templom építése szinte azonnal elkezdődött, s feltehetően a 15. század közepére a gótikus főépület elkészült.


Az Árpád-ház másik hercegnője, aki Erzsébet mellett a legismertebb és a legnagyobb tiszteletnek örvendő személye, Szent Margit. Margit édesapja az a IV. Béla király, akit joggal nevezünk a „második honalapítónak”, s akinek testvérhúga volt Erzsébet. Édesanyja pedig Laszkarisz Mária, a Bizáncból érkező hercegnő, a nagy keleti birodalom császári családjának tagja. Az 1241-ben Magyarországra zúduló mongoljárás elől menekülni kényszerülő királyi család a Dalmát tengerparton álló, biztonságot nyújtó Trau szigetén álló várban, illetve a közelében fekvő, hegyek által is védett Klissza erődben talált menedékre.


Nagy volt a fejetlenség, az elkeseredés a királyi udvarban is az ország szörnyű állapota miatt. Béla király és hitvese éppen ezért, bízva Isten segítségében, az
1242-ben született lányukat Istennek ajánlották fel, hogy megmeneküljön az ország. A Klissza várában született gyermeket már életének első pillanatától
kísérte egész környezetében az a tudat, hogy a mongolok kivonulása, az ország talpra állása részben Árpád-házi Margitnak köszönhető. Nevelése is ennek szellemében folyt. Szülei a kisgyermeket az apácák gondjaira bízták. Így került Margit Veszprémbe, a Szent Katalin apácakolostorba.


A kis gyermek nevelője Boldog Ilona mellett Olimpyades nővér volt, aki Szűz Mária és a szenvedő Krisztus szeretetére, a teljes odaadásra nevelte Margitot. Ő volt egyben a kislány dajkája, aki az anyja helyett anyja volt. Itt és ekkor vált az Árpád-házi hercegnő élete részévé a vezeklés, az élet hívságairól történő lemondás. A legendaírók feljegyezték, hogy a kolostorban nevelt kislányok között – mert ebben az időben sok nemes család bízta gyermekét az apácák gondjaira –, míg a többiek hangosan, fegyelmezetlenül viselkedtek, addig Margit csendben, magányosan sétálgatott, s csak a természet élőlényeivel foglalkozott.


Margit a Domonkos-rendi apácák kolostorában hat évet töltött el, 1246-tól 1252-ig élt Veszprémben, s csak ezt követően költözött át a Buda melletti szigetre.
Apja, Béla király itt építtetett kolostort Margit számára. Európa királyi házai számon tartották a magyar királylányt, s az évek során a cseh és a lengyel királyi
ház uralkodója is megkérte Margit kezét. Kétszer is lett volna lehetősége, hogy a pápa felmentse fogadalma alól, de ő nem tette, sőt határozottan visszautasította.

A szigetet Nyulak szigetének nevezték, amely elnevezés egy tévedésen alapult. (Trogmayer Ottó mutatta ki, hogy ezen a városoktól elzárt szigeten a leprásokat gyógyították, azaz a leprások szigete volt. Latinul a neve így „insula leprorum”, amit egy másoló szerzetes elírt, s a leprorum helyett „insula leporum” alakban jelent meg a másolat, kihagyott egy „r” betűt. Ez utóbbi pedig a Nyulak szigetét jelenti. A rossz emlékű leprás sziget neve helyett így maradt Nyulak szigete. A ma Margitsziget néven ismert, közkedvelt helyen soha nem voltak nyulak. Ám a sziget gyógyító klímája, valamint a Duna körbezáró folyama kiváló védelmet nyújtott már a 13. században is arra, hogy például zárda épüljön oda, elrejtve azt a kíváncsi szemek elől.

Margit itt, a Nyulak szigetén tette le 1254-ben a fogadalmat. A 12 éves leány ezzel az esküvel elkötelezte életét Isten szolgálata mellett. Margit maradéktalanul betartotta a szigorú szabályokat, ami többek között kemény önsanyargatással járt. Sértette, bántotta, ha királylányként kezelik, nem tűrte el, ha kivételesen akartak vele bánni.

A legenda szerint Isten megajándékozta Margitot a jövőbelátás képességével. Ezzel sokszor anyját, Laszkarisz Máriát is segítette országos gondjainak
megoldásában. Gyakori a szentek halála előtti napokban, hogy pontosan meg tudják mondani haláluk óráját. Így volt ez skóciai Margit, Erzsébet, s Árpád-házi Margit esetében is. Margit 1270. január 18-án távozott az élők sorából, akinek ünnepe ehhez a naphoz, január 18-ához kötődik. Szentté avatását már 1276-ban elkezdték, de sem ekkor, sem a következő évszázadokban nem tudtak a végére érni. Margitot végül 1943-ban XII. Pius pápa avatta szentté.

Árpád-házi (Prágai) Szent Ágnes (1205-1282)


A csehországi Prágában (Premyslben) 1205-ben született Ágnes édesapja I. Ottokár cseh király, édesanyja III. Béla leánya, Magyarországi Konstancia. Ágnes élete egy csalódással, tragédiával kezdődött, s ez rányomta bélyegét egész életére. Történt, hogy Ágnes első vőlegénye a sziléziai Henrik herceg a jegyesség éveiben, fiatalon, vadászbalesetben meghalt. Ágnes így visszakerült Prágába, ahol a premontrei nővérek nevelték kolostori körülmények között. Ottokár több alkalommal is megpróbálkozott, hogy lányának új férjet szerezzen, de nem járt sikerrel, még ő sem tudta meggyőzni lányát. Ágnes még II. Frigyes császár fiát is kikosarazta. Hasonlóképpen járt III. Henrik angol király is. Amikor aztán 1230-ban Ottokár is távozott az élők sorából, Ágnes az égieket választotta jegyesének. Lemondta a házassági ajánlatokat, szakított a fejedelmi  élettel. Hasonló sorsot választott, mint tették azt később Erzsébet és Margit.

Ágnes a prágai szegénynegyedbe költözött, ahol Szent Ferenc életének szellemében, néhány társával összefogva, életének minden percét a szegények
segítésére, ápolására fordította. Levelező kapcsolatban állt Szent Klárával, aki Szent Ferenc mellett Assisiben tevékenykedett, s tőle tanulta a segítő ferences életet. Klára Assisiből később öt nővért küldött Prágába, hogy segítsék Ágnest munkájában. Ágnes jótékonykodásával, gyógyító cselekedeteivel jelentős hatással volt a cseh nemesi társadalom ifjú leányaira. Népszerűsége egyre nőtt, többen is követték példáját. Tisztelete elsősorban Csehországban és
Magyarországon terjedt el, de szentté avatása csak a 20. század végén történt meg. II. János Pál pápa 1989 novemberében avatta szentté. Szent Ágnes ünnepét június 8-án ünneplik.

Ágnes 1282-ben, 71 éves korában hunyt el Prágában, ahol végső nyughelye is található.

Árpád-házi Szent Kinga (1224-1292)

Kinga már fiatalon szüzességi fogadalmat tett, s azt megelőzően, már gyermekkorától elkötelezte magát Istennel. A 15 éves Kinga fényes kísérettel ment Esztergomból Krakkóba, ahol Boleszláv herceg feleségül vette. Fogadalmát azonban a házasság sem változtatta meg.

Kinga 1224-ben született Esztergomban, aki IV. Béla király és Laszkarisz Mária elsőszülött gyermeke volt. A házaspár tíz gyermeke közül Kinga mellett Margit is szent lett, Jolán húga pedig boldog. Kinga, lengyel nevén Kunigunda Lengyelország és Litvánia védőszentje címet is kiérdemelte.

Kinga már 15 évesen Boleszláv krakkói herceg felesége lett, akit királlyá választottak. Így Árpád-házi Kinga 1239-ben lengyel királyné lett. A királyi pár
örökös tisztasági fogadalmat tett. Ezt nevezték a középkor évszázadaiban „józsefi házasságnak”. (Szent József és Szűz Mária kapcsolatára utalva.) Kinga a saját hozományát a mongol invázió elleni védekezésre használta fel másik hazája Lengyelország javára.

Kinga 1249-ben hazalátogatott Magyarországra, ahol találkozott édesapjával, IV. Béla királlyal. Az ismert monda szerint ellátogattak a máramarosi sóbányákhoz, ahol a lány arra kérte atyját, ajándékozzon neki egy sótömböt a lengyelek számára. Béla király egy sóaknával ajándékozta meg a lányát, amely aknába beledobta a gyűrűjét a birtokbavétel jeléül. A Máramarosban ezt a sóbányát ma is Kinga-aknának nevezik.

Amikor két évvel később Krakkó mellett megnyitották Wieliczkában a sóbányát, az egyik bányában megtalálták a Máramarosban aknába dobott gyűrűt. Ez a
történet is a két nép összetartozására, sok szálon történő kötődésére utal. Kinga Lengyelországban számos kolostort, templomot alapított, s gondoskodott
azoknak a felszereléséről, működtetéséről is. Az egyik legjelentősebb ilyen hely Ószandec. Az itt alapított ferences kolostor Közép-Európa egyik kulturális és
egyházi központja lett. Kinga férje, Boleszláv halála után klarissza apáca lett. (Assisi Klára neve után.) Vagyonát szétosztotta a szegények között, s visszavonult az ószandeci kolostorba. Itt élte le élete hátralevő éveit.

Kinga 1292-ben halt meg békességben, nyugalomban. 1690-ben boldoggá avatták, majd II. János Pál pápa 1999-ben szentté avatta. Ünnepét július 24-én
tartják a római katolikus egyházban.

Portugáliai Szent Erzsébet (1277-1336)

A Zaragozában született, Portugáliában élő, s ott szentté avatott Erzsébet joggal sorolható az Árpád-házi szentek sorába. Ősei között ugyanis ott találhatjuk II. András királyt, aki dédapja volt a katalán Szent Erzsébetnek.

Portugáliai Szent Erzsébet unokahúga volt Árpád-házi Szent Erzsébetnek, nevét is nagynénje tiszteletére kapta. Az 1277-ben a Katalóniában született leány katalánul az Elizabeth, ám spanyol és portugál nyelven az Izabella nevet kapta. Erzsébet III. Péter aragóniai király lánya volt.

Aragóniai Péter király, a portugál trón örököséhez, Déneshez, adta feleségül a lányát. Férje azonban nem tartotta magát a házastársi hűséghez, gyakori
kicsapongásai felborították a családi életet. Erzsébet ezt alázattal tűrte, sőt, gondozta, nevelte Dénes törvénytelen gyermekeit is. A király gonoszságában
végül Erzsébetet egy távoli faluba száműzte, de szentéletű felesége ezt is tűrte. Amikor Dénes halálosan megbetegedett, feleségét magához rendelte, aki ápolta, gyógyította beteg férjét. Dénes király halálos ágyán, bűneit megbánva tért meg az égiekhez.

A temetést követően az özvegy királyné szétosztotta vagyonát, támogatva a kolostorokat, szegényeket, árvákat. Maga pedig belépett a ferences rendbe,
tovább folytatva a jótékonykodást. Erzsébet halálos betegen sem magával törődött, hanem támogatta, segítette az arra rászorulókat.


Erzsébet 1336-ban, 59 éves korában távozott az élők sorából. Sírjánál csodák történtek, s ettől kezdve özönlöttek oda a gyógyulni vágyó emberek. VIII.  Orbán  pápa 1626-ban avatta szentté. Portugáliai Erzsébet ünnepét minden év július 4-én tartják a római katolikusok.

Az elmúlt ezer évben a magyar egyház és a közélet szereplői közül mintegy száz szentet és boldogot tudunk felsorolni. Beleértve azokat is, akiknek jelenleg is folyik az eljárási pere. Ennek ismeretében álságos dolog bárki részéről azt állítani Magyarországról, a magyar népről, hogy az nem tartozik Európába, hogy nyelvünk, kultúránk „kilóg” az európai népek sorából.

Az Árpád-házból a szentek mellett tizenkét boldogot ismerünk, közülük hat nőt.
Boldog Gizella
Árpád-házi Boldog Jolán
Magyar Boldog Ilona
Boldog Gertrúd
Árpád-házi Boldog Erzsébet özvegy
Árpád-házi Boldog Erzsébet szűz

A magyar szentek és boldogok emléknapját mi magyarok november 13-án ünnepeljük.

Szerző: Bánhegyi Ferenc

A sorozat eddig megjelent részei itt olvashatók:  1., 2., 3., 4., 5., 6., 7., 8., 9., 10., 11., 12., 13., 14., 15., 16., 17., 18., 19., 20.. 21.