Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a Civil Összefogás Fórum – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány alapító elnöke. Csizmadia László ismertette, milyen útvonalon haladnak majd az október 23.-ra meghirdetett Békemenet résztvevői.

„Az 1956-os forradalom bölcsője a Műegyetem volt. Innen indultak el kora délután az összesereglett fiatal egyetemisták, akik népünk pár napos szabadságát kivívták a hozzájuk csatlakozó honpolgárok sokaságával. Emlékezünk rájuk és kiemelten a szovjet, kádári terror 235 ártatlan kivégzettjére és a hazából elüldözött közel kétszázezer honfitársunkra.

Békemenetünk a Műegyetem elől indul, gyülekezés 13 órától lehetséges. Akik busszal érkeznek, a Budafoki úton parkolhatnak. Indulás 14 órakor a Szabadság híd – Vámház körút – Károly körút – Erzsébet tér útvonalon.

Nyugodt, békés, csendes összefogással kívánjuk demonstrálni, hogy itt történt a 15 évvel ezelőtti gyurcsányi terror, amely békés emberek ellen, lovasattakkal, szemkilövetéssel, csonttörésekkel, vízágyúval és vipera náspángolással fenyítette az embereket.

Ismét vér folyt a pesti utcán, megtörtént a demokrácia megcsúfolása.

15 órára érkezünk az állami ünnepség színhelyére, a Bajcsy-Zsilinszky út – Andrássy út kereszteződéséhez. Megtisztelő és a többségi polgárság számára visszaigazoló, hogy a kormány a Békemenet útjának végére helyezte az állami ünnepséget, és meghallgathatjuk Orbán Viktor miniszterelnök úr beszédét.

A népfelség elvének érvényesülését látjuk ebben és az elmúlt 12 év közös munkájának további összetartozásra történő felhívását. Békemenetünk sokasága, velünk tartó több száz lengyel és olasz civillel szeretné jelezni a brüsszeli bürokrácia felé, hogy a nemzetek népei felett nem uralkodni kell, hanem értük szolgálatot teljesíteni.

Gyertek velünk, mindenkit várunk!”