Az már eldőlt, hogy baloldalról bejutó képviselők elsöprő többsége Gyurcsány embere lesz. A magyar baloldal „alkotmánypuccsistáskodása” valójában a teljes kétségbeesésük jele. A totális esélytelenségük nyílt beismerése, hogy ilyen hajmeresztő dolgokról és ennyire indulatosan beszélnek – hangsúlyozta Deutsch Tamás EP-képviselő a 888.hu kérdéseire válaszolva. Az alábbiakban idézünk a beszélgetésből.

Deutsch Tamás: A Gyurcsány vezette baloldal láthatóan abba a tévedésbe ringatja magát, hogy az általunk emlegetett Gyurcsány-show csak kommunikációs szöveg. Pedig a helyzet a valóságban az, hogy ez az egész előválasztásosdi kizárólag Gyurcsány Ferencről és a politikai trükközéseiről szól. Gyurcsány egy hétpróbás politikai machinátor, aki teljesen uralja a
baloldali pártok világát.

Láthattuk, ahogy Fekete-Győrt és Jakabot vékony jégre vitte, és az be is szakadt alattuk, így Gyurcsány gyakorlatilag egy füst alatt véglegesen bedarálta a Jobbikot és a Momentumot. Az MSZP évek óta lényegében már a lét és nemlét határán van, az LMP szinte már nem is létező politikai szervezet, míg a Párbeszéd ténylegesen nem is létezett soha.

Egy ideig az évtizedes liblingje, a Gyurcsány-show „balfék” haverja, Karácsony Gergely még talpon maradt, de végül őt is ejtette, és helyette most előhúzta a kalapjából a tapasztalatlan statisztát, Márki-Zay Pétert. Gyurcsány egy olyan politikai machinációsorozatot folytat, amelyben átvette a teljes irányítást a baloldalon, és minden arról szól, hogyan tudja az akaratát korlátlanul érvényesíteni. Azok az erőviszonyok, amelyekben pártja, a DK a Jobbik, a Momentum és az MSZP után a harmadik-negyedik helyen lévő szereplő volt, mostanra gyökeresen megváltoztak, és csak egy legény maradt talpon a magyar baloldal vidékén. Minden Gyurcsány baloldalon belüli hatalmi törekvéseiről, az ellenzék teljes uralásáról szól. A színfalak mögötti tényleges folyamatot Gyurcsány hatalmi revánsvágya, a hatalomba történő visszatérési szándéka jelenti.(…)

Idestova másfél évtizede nincs a magyar baloldalon szellemi, gondolati, politikai innováció: a most zajló színjátékot is egyszer már eljátszották. Emlékezhetünk, hogy 2002-ben az MSZP-ben Medgyessy Péter ugyanúgy egy ilyen Márki-Zay-féle kézibáb volt, egy év után meg is buktatták, és az MSZP-n belüli hatalmi folyamatokat ténylegesen domináló szereplő, Gyurcsány Ferenc ragadta magához a kormányrudat. Az a Gyurcsány, aki akkor már évek óta Medgyessynek a jobbkeze és megmondóembere volt. (…)

Azt tudom mondani, ha valaki a vörösök szurkolótáborában, vörös mezben, vörös sálat lengetve, hajrá vörösök! felkiáltásokkal szurkol a meccseken, de minden ráérő idejében folyamatosan azt hangozhatja, hogy ő valójában kékdrukker, az azért vajmi kevéssé hihető.

De mindegy is, Karácsony egy igazi balfék volt, most ez a tapasztalatlan statiszta hódmezővásárhelyi polgármester pedig teljesen súlytalan.

A teljes cikket itt olvashatja el.

Fotó: Kertész Gábor