Megkezdődött az ellenzéki előválasztás második fordulója, amely október 16-ig tart. Karácsony visszalépése után, már csak ketten versengenek.

Ahogy korábban is most is MZP általános lózungokat mondogat, mint például elszámoltatás még 2010 előtti időkből is, ő csak ő tudja legyőzni Orbánt, mert ő hiteles ember stb.

DK viszont – ahogy mondta emberhez méltó életet szeretne adni a rászorulóknak, mondván a Karmelita kolostorból nem tudni, hogyan élnek az emberek, mire van szükségük. Persze az Apró villából mindez jól érzékelhető!

A második fordulós kampányában Klára ígérgető mondataival mindenáron közel akar kerülni hőn szeretett népe szívéhez.

Megállapítja, hogy ma Magyarországon az emberek jövedelmének jelentős része a rezsire megy el. Ezért kormányra kerülésük esetén bevezetnék az úgynevezett rezsiminimumot.

Véleménye szerint ugyanis egy 21. századi Magyarországon a minimális rezsi mindenkinek ingyen kell, hogy járjon, s utána is a nagy többségnek sávosan olcsóbban kell adni, mint ma. Ehhez kapcsolódóan fogják újítani Magyarország teljes panelház állományát.

(Ha emlékezetem nem csal, mikor az Orbán kormány bevezette a rezsidíj csökkentést és befagyasztást, éppen a baloldal, a dk-val az élen hörgött a legjobban ellene.)

Az egészségügyben is rendet rakna Fletó felesége, mondván be kell vezetni a garantált várakozási időt, vagyis meg kell állapítani, hogy mennyit lehet maximum várakozni az egészségügyben. S olyan feltételek kell teremteni, hogy a következő 10 évben legalább 9000 egészségügy dolgozó kerüljön vissza a rendszerbe. 

Na, de ne folytassuk az ígérgetéseket, mert, ahogy most, úgy korábban is Klára átgondolatlan mondatai jól jelzik, amnéziában szenved. Őt csak egy érdekli, megy rajongói közé, hallgatja a könnyfakasztó népköltészetet, amelyet dk-központban „intelligens” munkatársak fogalmaznak meg.

(Emlékezzünk a júniusi balassagyarmati látogatásra, ahol arról panaszkodtak a rajongók, hogy a gyerek covid miatti otthoni tanulása sokba kerül, és már nem tudják eldönteni az internetet fizessék, vagy vacsorát vegyenek. Miközben már tavaly óta ingyenes volt a diákoknak a szolgáltatás!!!)

Fotó: Facebook

Mindenesetre az ígérgetés nem kerül semmibe, főleg, ha otthon és baráti körben teszi azt az ember. De amikor több százezer embert a hatalom éhség miatt hülyitek, azért az nem szép dolog. Mint tudjuk, az ígérgetés még nem tett.

Éppen ezért Deák Ferenc egy mondatát ajánlanám a szivárványos koalíció tagjainak és főleg Gyurcsányné, született Dobrev Klára figyelmébe, amit érdemes lenne megszívlelni:

„Sem a népnek, sem az országnak nem barátja az, aki elérhetetlen vágyakat ébreszt a könnyenhívők keblében.”