Süket fülek. Ez a jellemzője a hírhedt LIBE bizottságnak. Ennek újabb bizonyítékát produkálta a senki által ide nem hívott, de előre tudhatóan koncepciós eljárást folytató társaság, amikor a jelentős taglétszámú civil szervezet, a Civil Összefogás Fórum meghívását utasították vissza – pontosabban nem is válaszoltak rá. De mit is lehetett volna várni egy olyan társaságtól amelynek például a kormányt gyűlölő Donáth Anna is tagja volt?

A Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában Csizmadia Lászlót, a CÖF-CÖKA alapító elnökét erről is megkérdezték.

A civil szervezet, amely köztudottan támogatja a keresztény-konzervatív kormányt, hamarosan újabb Békemenetet szervez, mert az Európai Unió globalistái már nyíltan birodalmi terveket dédelgetnek, a tagállamok önállóságát akarják elvenni és az Orbán-kormány megbuktatását óhajtják, bármi áron hatalomra juttatni a Gyurcsány vezette szélsőbal-szélsőjobb képtelen koalíciót.

A rádiós beszélgetést az alábbi linkre kattintva lehet meghallgatni, az említett interjú 7 óra 30 perctől hallható.