Bejelentette, hogy visszalép az ellenzéki előválasztás második fordulójától Karácsony Gergely főpolgármester, a Márki-Zay Péterrel közösen meghirdetett mai sajtótájékoztatóján. Karácsony úgy fogalmazott: „jószívvel fejezi be miniszterelnök-jelölti kampányát”, és arra kéri az eddig őt támogató pártokat és szervezeteket, hogy a második fordulóban Márki-Zay Pétert támogassák.

Karácsony Gergely arra is kitért, szerinte a többi között azért kellett meghoznia ezt az „áldozatot”, mert kétségeik vannak arra vonatkozóan, hogy Dobrev Klára legyőzheti-e Orbán Viktort 2022-ben.

„Én voltam az, aki azzal kezdte a kampányát, hogy elmondta: a háta közepére sem kívánja a miniszterelnökséget. Unortodox jelölt voltam, kétségtelen” – fogalmazott. Tudja, hogy ez a döntés nem róla, vagy Márki-Zayról szól, hanem arról, hogyan tudják újraegyesíteni Magyarországot.

„Ez egy súlyos áldozat, nem csak az én személyem, hanem az engem támogató szervezetek részéről is. A hazánk olyan helyzetben van, hogy ha valaki nem hoz áldozatot, az nem hazafi” – fogalmazott.

Ezeket a hazafias mondatokat nevetéstől könnybeboruló szemek miatt nem érdemes kommentálniOrbán Viktor is egy szóval és képpel tette fel kommentjét Facebook oldalára.

„Pech” – írta a miniszterelnök Facebook-posztjában.

Fotó: Facebook/Orbán Viktor

Forrás: Mandiner